Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
Függelék
Régi magyar betegségnevek 285 tegségnevek közt oly gyakran találkozunk az állatok, kivált pedig a csúszómászó, könnyen sikló vagy dühös, harapós állatok (béka, egér, gyík, pók, féreg, rák, eb, farkas 'stb.) nevével, kik különben mint valóságos betegségdémonok is szerepelhetnek. E betegségjelző nevek ősi eredetére váll, hogy nemzetköziek, kivétel nélkül minden nép nyelvében előfordulnak, s csak kórtani jelentésük változik. Az efféle betegségnevek közt gyakran szerepel a béka. A mi népünk azt tartja, hogy a béka ivás vagy fürdés közben jut be az ember gyomrába. Mikor azt vetettem ez ellen, hogy én magam is sok vizet ivó és fürdést kedvelő ember vagyok (már vagy ötven év óta), s batrachion vagy hypoglossis, ahogy már a görögök nevezték, vagyis a ru- nula ’békadaganat’, ahogy még ma is nevezik a sebészek), esetleg a szájpadláson vagy hátrább a torokban akad fenn, nehéz lélekzést okozva. A szobrocska tehát a nyitott szájjal levegő után kapkodó, asztmás embert jelképezi. Hogy mindezt a mi őseink is Így képzelték, arra ötszáz éves adatunk van, mert mikor Kapisztrán János a török elleni hadat szervezve, nálunk járt, Bácsmegyei Kürty Balázs, a nádor familiárisa, könyörgő levelet írt hozzá, hogy segítsen egyik emberén, ki békát nyelt s az most a torkában van.* A béka azonban nemcsak fölfelé, hanem lefelé — a hasüregbe — is elvándo63. kép. 64. kép. még sem termett meg bennem a béka sohasem, rendesen azt felelték az én alföldi magyarjaim, hogy a pesti víztől nem is lehet békát kapni, de menjek le csak az ő falujokba: ott minden kútban, ahonnan isznak, s minden faluvégi po- csétában, ahol fürödnek, megtalálom a békát, melynek petéje könnyűszerrel bejut az ember gyomrába, ott kifejlődik, ide-oda mozog, háborgatja, nyugtalanítja az embert (talán ezzel függ össze a csíki székelyek szavajárása: Ne bé- kálkodjál! ’Ne bánts, ne kötekedjél velem1 CzF., I., 520.), a belsőrészeket rágja, úgy mint azon a régi brazíliai indián szobrocskán (63. kép) is látjuk, mely a jénai egyetem orvostörténeti gyűjteményében található. Ennek a szoboralaknak nyitva van a szája, minek az a magyarázata, hogy a béka igyekszik kijutni a gyomorból, felmászik a szájba, itt azonban rendesen megakad; daganat tonnájában megreked a nyelv alatt (ez a batrachos, rol, s itt különösen az uterusban üti fel a sátorfáját előszeretettel. Az uterust már a régiek (Platon, Hippokrates stb.) valami eleven, ide-oda mozgó, az emberrel mintegy symbiosisban élő állatnak (a görögök teknősbékának, a germánok varangyos békának) tekintették; s az erdélyi szászok (Wlislocki szerint) méh- bajok alkalmával ma is használják a következő ráolvasást: Wehmutter, Beer- mutter, du willst Blut lecken, das Herz abstossen, die Glieder recken, die Haut strecken! Darfst es nicht tun, du musst ruhn! A magyar köznép is varasbékának képzeli az uterust, s a méhbajok- kal sínylődő asszonyok — úgy mint a németek — nálunk is varangyot ábrázoló fogadalmi (votiv-) figurákat helyeznek el a katholikus templomokban. 3 Quidam familiaris meus quandam ranam deglutivit et stat in gutture, quam nescimus, cuiusmodi materia sit. (TTár, 1901., 222.) 65. kép.
