Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
Függelék
Régi magyar betegségnevek. Az alábbi nyelv- és orvostörténeti szószedet összeállításakor a fősúlyt a tárgyi magyarázatra vetettem. Ez sokszor nehéz feladat volt. A régi szótárainkban található latin magyarázatok ma már sokszor nem használhatók, vagy mert egészen elavultak, vagy mert manapság egészen mást jelentenek, mint régen. A scabies, a carcinoma, az elephantiasis sokféle, egészen eltérő és különnemű bajt jelentett hajdanában, melyeket a kórtan fejlődése idők folyamán élesen elkülönített egymástól. A ma csakis himlőt jelentő variola a 15. század végén, mikor az első, borzalmas emlékű syphilis járvány tizedelte az emberiséget, nemcsak a himlőt, hanem a bujakórságot is jelentette, s aki ma a „kelevényes embert“ Páriz Pápai B. szerint úgy fordítaná, hogy „voll blättern“, azt bizonyára sem orvosi, sem nyelvészeti pontosság és megbízhatóság szempontjából nem fogadnánk el mintaképül. Az állatbetegségek nevei tekintetében még nagyobbak a fölmerülő nehézségek, mert régi állatorvosi munkánk igen kevés van s ami van, az is többnyire német műveknek értelmetlen, kócos fordítása, melyben garmadával akad a fordító-tudomány szorultságából eredő nyelvészeti botlás és furcsaság, mint pl. az, hogy a lónak fibelekje vagyon (Tseh M.: Lovak orvosságos megpróbált uj könyvetskéje, 1656.), (hat die flebel), vagy a ló folyó epéjü (flossgallen) és bakfogai (backenzaehne) vannak. A magyar betegségnevek értelme éppúgy ingadozott, mint a szakbeli latin kifejezéseké. Elég, ha erészben a süly szóra utalok, melynek vagy tízféle értelmét (rák, aranyér, syphilis, condyloma, blennorrhoea, skrofulás bajok stb.) sikerült megállapítanom; a rüh többféle kiütéses ragadós betegségen kívül a bélpoklosságot is jelentette; a himlőnek egész sereg alfaja volt (apró himlő, csúcsos h., disznó h„ kása h., köles h., köves h„ nagy h., pattogzó h., veres h., veres kása h. stb.). Mondanom se kell, hogy az itt közölt betegségnevek közt számos olyan akad, mely ma is jól volna használható, például a chronicus betegség jelölésére a sindevész b., rögzött b., sőt némelykor az egyszerű, de becsületes „régi“ epitheton is éppúgy megállná a helyét, mint az újonnan sokaktól felkapott idősüli, amely, akárhogy rajongjanak is érte némelyek, mégis csak magán hordja a nyelvészeti erőlködés színét. Én legalább úgy érzem. Ebbe a gyűjtésbe, éppúgy mint a régi magyar gyógyszernevek gyűjteményébe,1 majdnem csupa olyan kifejezéseket vettem föl, melyek a Nyelvtörténeti Szótárban vagy egyáltalában nem fordulnak elő, vagy bármely tekintetben helyesbítik, kiegészítik, pótolják a NySz. adatait (itt 1 Régi magyar gyógyszernevek. (A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai, 10. szám. Epést, 1911.)