Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
Adattár
284 Idősb Rayger Károly (1641—1707) életéhez utóbbi alkalmazta azt 1683-ban először egy törvényszéki esetben. Az előadottak alapján azonban kétségtelen, hogy a próbát Rayger Károly fedezte fel. Helyén volna tehát, ha legalább magyar tudósaink kiemelnék Rayger nevét a feledés ködéből s a tüdők úszópróbáját ezentúl róla neveznék el“. Ezt 1901-ben írta Vámossy s azóta már kívánsága, részben legalább, teljesült, mert a Neuburger—Pagel-féle orvostörténeti munkában (III. 753.) már ki van emelve, hogy Rayger volt az első, ki ennek a próbának az értékét fölismerte; viszont igaz, hogy a Meyer—Steineg—Sudhoff-féle rövidre fogott orvostörténelem legújabb (1928. évi) kiadásában nyomát sem találom Rayger nevének. A mi híres pozsonyi orvosunknak legnagyobb érdeme, hogy már a 17. század végén lelkes híve.volt a kísérletnek, a kórboncolásnak és a nagyító üvegnek. Egy alkalommal a pozsonyi asszony fülében talált férgeket haza viszi, hogy otthon a mikroszkóppal pontosabban megvizsgálja őket; kár, hogy útközben a férgek a zsebébe tett papírzacskóból kimásznak, eltűnnek s így pontos leírásuk is elmaradt. Más alkalommal egy tüdőbajban elhalt asszonyt boncol, kinek fia (hallva, hogy Rayger sectiókat is szokott végezni) maga kéri őt erre, mert szeretné tudni, hogy mi volt oka a halálos bajnak1? 1684-ben egy külerőszak következtében történt belső elvérzés alkalmával boncol.1 Mikor Párisban tanult, sok boncolást végzett kutyákon1 2 3 és sokszor viviszektálta is őket, minek több hiteles bizonysága maradt. Így péld. egy jeles német orvosbarátja, Elsner Joachim György3 is megírta, hogy mikor a francia fővárosban együtt tanultak, a nyirokkeringésre vonatkozólag végeztek kísérleteket;4 álljon itt ennek a különben is könnyű latinsággal írt megemlékezésnek nehány sora: „Dum occupatus essem cum Dn. D. Carolo Reyger (!) hoc tempore Medico Posoniensi, Amico meo integerrimo, circa experimenta nonnulla anatomica in dissecto cane vivo, cujus abdomine aperto, cum vasa lactea succo chylifero turgida egregie apparerent, ligatura illis injecta motum chyli ad ductum thoracicum impedire tentavi, ut postea illa amico tunc absenti commode possem demonstrare, in quibus ita ligatis post aliquot horas cum amicis inveni liquorem rubicundissimus, sanguinis instar, loco chyli, manifesto indicio hunc colorem antea intus latitasse“. Szinte csodálatos, hogy ez a jeles magyar orvosunk, ez a delicium et decus Posoniensium (ahogy Gensel nevezi az ő emlékbeszédében), nem egy rejtelmesen csodás, ma már mosolyra indító tartalmú értekezést is hagyott reánk. A dolog azonban menthető; akkor még jóformán első napjait élte a fiziológiai irány s ahol nem volt meg az észszerű magyarázat, oda 1 E boncolás jegyzőkönyvét in extenso közölte Szigeti Henrik. (Gyógyászat, 1896. 304.) 2 Egyikről hosszú leírást ad: „Der römisch-kaiserl. Academie stb.... Abhandlungen“. (IV. 375.) 3 Ezen Elsner-völ 1. Haeser, II. 420. 4 L. Miscellanea curiosa stb., 1670. 159. — Ezekben a Miscellaneákban sok érdekes adatot találunk Raygerre vonatkozólag, többek közt azt is, hogy ő még nem tudott magyarul. A Miscell. 1673. évi folyamában (492. old.) u. i. a következőket olvassuk: „Miles quidam in excursione contra Tuream clava ferrea, vulgo ^uftcfan (= buzogány akar lenni) vocata, in caput percussus, derepente concidit“ stb. Máshol (1695. évf. 32. old.) ezt írja: „Communicato mecum hoc remedii genere, a multis rescire nequi, quid sit Nadragulya .... Tandem in lexico ITngarieo-Latino inveni ita vocari Mandragoram“.
