Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
Adattár
A törvényszéki orvostan kezdetei Magyarországon. Az alább közlendő kéziratok kapcsán néhány rövid megjegyzést kívánok tenni arról, hogy melyek a törvényszéki jog- és orvosgyakorlat legrégibb hazai emlékei. E vázlatban elsősorban a nyomtatott irodalom szétszórt adatait, továbbá Linzbauert idézem. A legelső adatokat, melyek idevágnak, Szt. István király dekrétumainak II. könyvében (cap. 13. és 16.) találjuk, melyek az esetleges és szándékos gyilkosságról, továbbá a megbecstelenítésről (de fornicatione, cap. 26.) szól. Szt. Lászlónak 1092-i dekrétuma a stuprum violentum-ot éppúgy bünteti, mint a gyilkosságot; sokkal későbbi törvényeink (1514:XLYII. te. és 1522:XXXVI. te.) is halállal büntették az efféle bűntetteket.1 II. Géza, II. László, III. és IV. István uralkodása alatt elrendelték, hogy ily esetekben az asszonyok és leányok bábák által megvizsgáltassanak. IV. Béla 1242-ben a zágrábi polgároknak adott szabadalmában megkülönbözteti a sebzések után hátramaradó használhatatlanságát a tagoknak és megparancsolja a tettesnek, hogy a bántalmazottat kezelő orvost megjutalmazza.1 2 A budai jogkönyvben (1242—1421-ig) megtaláljuk a küzdés alkalmával szerzett sebzést, a korai és késői szülést, verekedéseket, a gyilkosságok megállapítását és megkülönböztetését, az erőszaktételt és a szüzek megbecstelenítését, az árva leányok házasságra való alkalmasságát stb. Pozsony városának 1248-ból való rendelete a büntetendő testi sérelmeket sorolja föl és különbözteti meg. István tótországi bán 1252-ben megkülönbözteti a halálos és nem halálos sebeket. 1270-ben Moys nádor a sebzéseket és az ezekre mérendő büntetéseket hüvelyk szerint határozza meg; a sebnek minden hüvelyknyi hosszáért 60 dénár büntetés jár.3 V. István a sebzéseket csonkítással járókra, csonkítás nélküliekre és hasításokra (fissure) osztja fel. Róbert Károly 1316-ban a kolozsvári bírót ugyanazzal a joggal ruházza föl, mint a király-bírót, vagyis hogy a nagy sebek dolgában ítélhessen. 1330-ban történt a sebzés bírói megtekintésének első esete Sáros megyében, mely 1370-ben a szepesi jogkönyvben is elrendeltetett. Már ebben az időben is előfordult, hogy a magyar városok önállóan szabták meg a különböző, testi épséget érintő deliktumok büntetését; így pl. Sárospatak tanácsa a gyilkost fej vesztésre, a sebet ejtőt 25 márkára ítélte.4 1542-ben I. Ferdi1 Ezzel szemben, a Fogarasvidéki statútumok, 1508-ból, csak 13 forintot szabnak ki büntetésül. (Corp. Statut., I. 172.) Ellenben a természet elleni fajtalanság büntetése évszázadokon át a megégetés volt (u. o.). 2 Mindezekre nézve lásd Linzb. Codex-ének I. kötetét, elszórt helyeken. 3 V. ö. a székely nemzeti constitutio (1555.) következő pontjával: „A tetem- (csont-) törés tészen 12 gyrát, a nagy seb is annyit; a szablya vágása is annyit, egy iznyi seb tészen egy gyrät“. (Corp. Statut., I. 24.) 4 Zichy cs. okm. I. 419.
