Magyary-Kossa Gyula dr.: Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 2. - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 122. (Budapest, 1929)
Adatok az 1738-43. évi pestis történetéhez
Adatok az 1738—É3. évi pestis történetéhez 155 gokkal szemben, azt legjobban megvilágítja Kovacsics János pincehelyi pestis-kommisszáriusnak Tolna megye alispánjához (1739 december 10) intézett következő panaszos levele: „Bizodalmas nagy Uramnak, Vice Ispány Uramnak! Ajánlom alázatos kötelességgel való szolgálatomat az Urnák. Az tudva levő Althanni Regimenthez tartozandó Oberster von Duckweiller mai napon sok mocskok és csunyasághok el követése után öléssel fenyegetvén, hogy vagy megh lövet, vagy ha föl nem nittatom, eő fejemet véteti és az vízben fog vettetni. Én arra is csak azt feleltem, praemissa protestatione: „Uram, szabad vagy velem; itt vagyok; de én által nem bocsátt- lak!“ Arra csak parancsollya véle levő tisztnek, hogy mennyen és fejszét hozzon, hogy az sorompót derékban ell vágja; engem pedighlen megfogat és legottan százat csapat rajtam; kire ismét feleltem: „Uram! Nem az én akaratom, hanem Urunk parancsolattya; itt vagyok, te lássad.“ Látván, hogy az lakatot már le akarják ütni, magam is életemrül gondolkodván, praemissa iterata protestatione, a kulcsot elő kölletett hoznom; (noha ugyan nálam volt, de méghis várván, és retárdálni mind addig kívántam, míghlen lehetett; de hasztalan volt várakoznom, mivel levelemre mind ez óráigh nem vettem választót.“10 A dolog vége az lett, hogy a katonák sans géné áttörték a vesztegzárat. Körülbelül ugyanebben az időben (1739 december 20) Nagy János, Sümeg vármegye nótáriusa, jelenti, hogy egy bizonyos tüzérkapitány, ki a baranyamegyei Nagyhetényben volt inquarterizálva, éjnek idején az erdőn át kikerülve az őröket, titokban átment a lineán. Másnap a pestisbiztos, 4 katonát vévén maga mellé, átment Szigetre, hogy a kapitányt kivezesse onnan; meg is találta őt, mikor éppen javában ebédelt a komen- dánsnál. A biztos, hivatkozva a felség rendeletéire, felszólította, hogy azonnal távozzék a városból; a kapitány azonban a komendánssal együtt durva és sértő szavakkal rátámadt, a házból kiutasította, keményen megfenyegette és a komendáns védelme alatt csak azért is bentmaradt a városban. 1740 február 6-án gróf Berényi Tamás zempléni főispán jelenti a kancelláriának, hogy egy Rabsdorff nevű kapitány (capitaneus regiminis Schmettaniani) Ung vármegye kirendelt pestisbiztosát, ki a Tisza partján, a záhonyi átjárónál volt elhelyezve, (hozzá még nemes ember is!), minthogy az említett kapitányt és 52 emberét nem akarta átengedni a Tiszán, hanem a megyei intézkedések értelmében az onnan alig 2000 lépésnyire eső zsürki átjáróhoz utasította: legyalázta, megrugdalta s a végén le is csukatta. A gróf kéri a felséget, hogy erre az erőszakoskodó kapitányra megfelelő büntetést szabjon. Esztergom vármegye (1739 június 22) panaszolja, hogy a megyében, s különösen a város környékén dühöngő pestist azért nem képesek megfékezni. mert az Esztergom környékén elhelyezett katonák folytonosan ide-oda csatangolnak, a kontumáciával nem törődnek s mivel nem remélik, hogy komendánsuk révén bármit is elérhetnének, kérik a felséget, hogy parancsoljon rá erre az őket semmibe sem vevő parancsnokra, hogy a katonáit megfelelő fegyelemben tartsa. Somsics Antal, Sümeg vármegye alispánja, 1739 november hó 10-én jelenti fel gróf Wallis tábornokot (campi mareschallus), hogy negyven 10 Úgy látszik, hogy a levélíró már előbb is kérdést intézett az alispánhoz, arra nézve, hogy áteresztheti-e a katonaságot, de levelére nem kapott idejében választ.
