Lenhossék József: Az emberi koponyaisme (Budapest, 1875)
Koponyaisme - Cranioscopia
EMBERI KOPONYAISME. Innen van, hogy a műfestők legjelesebbjei is angyalaiknak, mint agyer- mekies kedély és ártatlanság jelképeinek ábrázolására, gyermekek, viruló szüzek és szakáltalan ifjak alakjait használják. Noha tehát a nőkoponyákon tett mérések nem adnak határozott felvilágosítást a fajok és nemzetiségek jellegéről, azért az anthropologusok részéről mégis kedvesen fogadtatnak, különösen ha nem igen magas életkorra utalnak, azaz a koponyavarrányok elmosódása előtt. Azonban a férfikoponyák között is vannak kivételek, melyek koponyaméréseknél csak kétes értékkel birnak. Ide tartoznak azon felnőttek koponyái, melyeknél a homlokcsont nem egy, hanem két, a középvonalban gyakran léczszerüleg előálló varránynyal, az u. n. homlokvarránynyal összekötött darabból áll, mely homlokvarrány még akkor is, ha a többiek már mind elmosódtak, egész a legmagasabb életkorig megmarad*). Az ily homlokvarrány folytatódik a két falcsontot egymással egyesítő nyílvarrányban, s igy ez a homlok és falcsontokat összekötő koszoru- varránynyal kereszteződik, s a németeknél, mint Hyrtl J. megjegyzi, való- szintileg ez adott alkalmat a »Kreuzkopf« elnevezésre1). Sajátságos az, hogy a középkor legnagyobb míífestői, mint pl. Raphael, Correggio, Reni örökértékü festvényeiken, ha halálfejet ábrázoltak, mint a világ semmiségének jelképét, e halálfejek legnagyobb részt ily keresztvarrány- nyal vannak előtüntetve. A jelenlevő homlokvarrány a kinőtt koponyák kifejezését módosítja, a mennyiben általa a homlok szélesebb, de egyúttal alacsonyabb is lesz, az egész koponya inkább gömbölyűnek tűnik fel, s azért a gyermek- és nőkoponyára emlékeztet. — Sőt W elek er H. ez ismertető jeleket még élőkön is fel akarja ismerni és ezek szerint a homlokvarrány jelenlétét biztossággal meghatározni. Szerinte a jelenleg élő tudósok közül Leuckart F. J., Lucáé Chr., Weher E. H. és Virchow R. bírnának homlokvarránynyal ')> Gyermeknél egész a 8-dik évig a homlok csont függélyes része 2 háromszögű darabból áll, melyeknek alapja ugyané csont vizirányos vagyis alapi részével — a felső szemgödri szélek fölött — nem csont, hanem csak porcz által van egyesülve, úgy hogy e két rész között az összeköttetés rugós mozgékony; továbbá a két homlokfél belszélei nem érintik egymást, hanem közöttük hézag van, mely rostos hártya által van kitöltve, hasonlóan azon nagy csüllő alakú hézag is, mely a két homlokkagyló és falcsont még ki nem fejlődött fölső szög- * 2 *) Nyoma azonban minden koponyán látható, egy az orrgyöktől fölfelé menő zigzugos vonal alakjában, körülbelől egy hüvelyk hosszúságban. ö Hyrtl. Topogr. Anatom, e. m. 1. köt. 60, lap. 2) W e 1 c k e r. Wachsthum und Bau des m. Schädels, e. m. 91. lap. A M. T. AKAD. ÉVKÖNYVEI XIV. KÖT. VII. D. 5
