Lenhossék Mihály dr.: Utmutatás az anatomiai gyakorlatokhoz (Budapest, 1912)

Az első tél tárgyai. Általános utasítások az izmok és izületek praeparálására - 1. Készitmény

45 riort. Kövessük ezt az izmot előre, tekintsük meg viszonyát a Tenon-féle tokhoz és tisztítsuk ki alaposan inas végének tapadását a szemgolyó felső részén. Figyeljük meg az izomnak ú. n. ínszárnyait (alae liga- mentosae); az egyik, a lateralis, a sutura zygomatico- frontalis tájékához, a másik, a medialis, a trochlea tájékához megy. Úgy ezen, valamint a többi izom tapa­dásának kikészítését igen megkönnyíti, ha a szemgolyó feszült állapotban van. A boncolótermi tetemeken a szemgolyót rendesen összeesett állapotban találjuk, a szem nedveinek előzetes átszivárgása folytán. Ezen azzal segíthetünk, hogy finom, ú. n. Pravaz-fecskendővel a látóidegen keresztül vizet fecskendünk a szembe, amíg kifeszül. 4. A rectus superior után a rectus laterálisra térünk át. Távolítsuk el ollóval azt a sok zsiradékot, amely az izmok között fekszik (orbitalis zsiradék) a beléje ágya­zott erek- és idegekkel együtt. Az izom hátul két különálló inas nyalábocskával ered a közös ínlemezen s az ékcsont nagy szárnyán (a Merkel-féle spina recti laterálison), melyek között a nervus oculomotorius, a nervus trochlearis és a vena ophthalmica lép át. Ennek a tapadását is két ágra szakadt ínszárny egészíti ki. 5. Ezután az obliquus superior praeparálandó ki. Az izom hátulsó húsos része a szemüreg medialis falá­hoz fekszik hozzá, ott, ahol az már áthajlik az orbita tetejébe, ina elől a trochleán áthaladva hegyes szögben megtörik és a rectus superior tapadása mögött és tőle kissé oldalt tapad a szemtekén. Erre az inra nagy figyelmet fordítsunk; legjobb még az izom húsos darab­jának praeparálása előtt felkeresni a zsiradékban a rectus superior alatt. Vigyázzunk, hogy a további praeparálás közben a trochleát le ne válasszuk a szem­üreg medialis faláról. Közvetetlenül az izom alatt fut a rectus medialis, melyhez könnyen hozzáférhetünk. Ez az izom csakis az ékcsonton, annak a testén ered. Az inán kívül még két ínszárnya is van. 6. A rectus inf. és obliquus inf. kikészítésére vagy le kell vágnunk a szemhéjakat, vagy legalább is élőiről

Next

/
Thumbnails
Contents