Lenhossék Mihály dr.: Utmutatás az anatomiai gyakorlatokhoz (Budapest, 1912)
A második tél tárgyai. Az erek és idegek praeparálásához szükséges általános tudnivalók - 1. Készitmény
153 az erősebb n. thoracalis lateralis, mely a hónaljárok felé veszi az útját, hol a m. serratus ant.-t innerválja. A kulcscsontfeletti ároknak egy nem ritka rendellenessége egy u. n. nyaki borda kifejlődése, vagyis az a rendellenesség, mikor a 7. nyakcsigolya harántnyúlványának elülső szára rövidebb vagy hosszabb bordaszerű képződménynyé alakúi ki. E nyaki borda legtöbbször rövid, csökevényes, de néha hosszabb, sőt egész a szegycsontig érhet. Ha 55 cmnél hosszabb, az a. sub- elavia a karfonattal együtt felette megy el, igen felületes elhelyezésben. 4. Ha közben a felső végtag praeparánsai a hónaljárokkal elkészültek, célszerű a kulcscsontot kiízesíteni a szegycsontról, és átvágva a fejbiccentónek a kulcscsonton tapadó részletét, de vigyázva, hogy az izmot helyzetéből ki ne mozdítsuk, a kulcscsontot erősen felhajtani. Most a nyak és felső végtag praeparánsai közösen iparkodjanak azon, hogy a karfonatot (plexus brachialis) összefüggésben készítsék ki, azaz úgy, hogy eredésétől supra- és infraclavicularis részén át egészen a karon való eloszlásáig a maga egészében ki legyen dolgozva. c) Carotis-tájék. 1. A carotis-tájék praeparálását a musc. sternocleidomastoideus elülső szélének kikészítésével kezdjük meg. Ha legfelül indultunk ki, csakhamar reábukkanunk az izom elülső széle alatt a nerv. accessoriusra; ez az alsó állkapocs szöglete magasságában benyomul az izomba, melynek állományában a 3. nyaki ideg egy ágával anastomosál. Valamivel lejebb az izom előtt a vena facialis communist találjuk, mely a facialis ant. és post.-ból tevődik össze. Most óvatosan felkeressük a carotis-barázdában a legfelszínesebb ideget, az igen finom ramus descendens hypoglossit, mely a carotis előtt, a nagy nyaki erek kötőszöveti hüvelyének (vagina vasorum cervicalium) elülső falában halad, s követjük azt felfelé eredéséig, azaz a nerv. hypoglossusig, lefelé pe-