Lenhossék Mihály dr.: Az ember anatomiája 3. (Budapest, 1924)
Idegtan - Középponti idegrendszer - II. Agyvelő
117 A kéregbeli látóterület központi és perifériás részből áll. A központi részt a sarkantyúhasadék, fissura ealcarina két ajkának és fenekének kérge, vagyis az area striata képviseli : itt jutnak öntudatunk körébe a látószervünkre közvetlenül ható optikai ingerek, míg a perifériás részek, amelyek kiterjednek kissé a nyak- szirtkarély külső, domború felszínére és a gyrus fusiformisra is, a látás útján szerzett emlékképek, az optikai engrammok lerakodóhelyei. A látósphaerához vezető pályák nagyrészt kereszteződnek, de kereszteződésük tökéletlen. A hallás corticalis központja szintén centrális és perifériás részre osztható. A centrális rész, a közvetlen hallóközpont, a Syl- vius-árokban elrejtőző haránt halántéktekervényekben, gyri temporales transversi, székel, a hallósphaera többi része, nevezetesen a felső halántéktekervény két hátulsó harmada s a középső ha- lántéktekervény kis része, a hallásemlékképek gyűjtőhelye, és pedig a hallott szavak engrammjai a gyrus temporalis superior hátulsó harmadában, a Wernicke-féle1 központban, a zenei hangok és harmóniák emlékei pedig ugyané tekervény középső harmadában rögzítődnek meg. A hallás centripetalis rostpályái szintén kereszteződnek : a jobb hallóközpont elpusztulása baloldali süketséget okoz. A szaglás központja a rhinencephalon, vagyis a szaglókarély (bulbus és tractus olfactorius) s a gyrus hippocampi, horogjával, az uncussal együtt. Az ízlelő-központ helyét még nem sikerült megbízhatóan megállapítani, de feltehetjük, hogy a szaglókarély közelében van, talán részben azonos is vele. A vázolt somatikus központok a féltekék felszínének csak egy részét : talán egy harmadát foglalják el. Okunk van feltételezni, hogy a fenmaradó területek a szellemi működésekre nagyobb fontosságúak, mint az ismertetett sphaerák : hogy ezek az agyvelőnek igazi psychikai vagy associatiós központjai, amelyekben az érzékszervi kéregközpontokból a társítópályák útján odaszállított benyomások egymással s a régibb engrammokkal egybevettetnek s feldolgoztatnak, s ahol ezek eredményekép kialakul az értelmes gondolkodás tüneménye s a helyes cselekvésre irányuló elhatározás. Három ilyen nagy associatiós központ van : egy elülső vagy frontalis, egy középső vagy insularis és periinsu- laris, s egy hátulsó vagy occipitotemporalis. Ezek közül nyilván az elülső, a homloki központ a legfon1 Wernicke, K., hallei elmeorvos-tanár, 1848—1905.
