Lenhossék Mihály dr.: Az ember anatomiája 2. (Budapest, 1923)
Táplálókészülék - Garat
82 Rosenmüller-árokba, mely a tubanyílással nem tévesztendő össze. Garatmandolának, tonsilla pharyngea, a garat tetejének nyálkahártyájába és submucosájába ágyazott nyiroksejtes és nyiroktüszős csomót nevezzük. Ez a gyermekkor sajátsága, csak a 9. évig van jól kifejlődve, azontúl sorvad és csakhamar eltűnik ; ritka eset, hogy a felnőttön is marad belőle valami. Előre megkeskenyedve a vomerig terjed. A nyálkahártyán redőket és barázdákat, fossulae tonsillares, okoz ; az újszülöttön rendszerint 3—5 nagyjában sagittalisan futó, de sugárszerüen egy pontból kiinduló redőt látunk, melyek közül a középső szokott a legmélyebb lenni. Ennek a mélyén gyakran kis gombostűfejnyi, 1—2 mm mély vak tasakba vezető gödröcske van, az 1842-ben Meyertől felfedezett bursa pharyngea. Luschka azt hitte, hogy e bursa a Rathke-féle tasak maradványa, de kimutatták, hogy ehhez nincsen semmi vonatkozása, hanem a hám önálló be- tiiremkedéseként fejlődik. Physiologiai jelentősége nincs ; a felnőttön hiányzik. A garatmandola a gyermekkor pathologiájában nagy szerepet játszik. Burjánzása (adenoid vegetatiók) elzárja az orrgarat- üreget s megakadályozza az orrlélegzést, amiért a túltengett garatmandola kiirtása (adenotomia) napirenden van a gyermek- orvosi praxisban. Waldeyer1 (1884) a szájüreg hátulsó részében és a garatban levő nyirokhalmazok összességét lymphatikus torokgyürü nevén foglalta össze. E gyűrű részei a következők : tonsilla lingualis (pars follicularis linguae), tonsilla palatina, tubaria, pharyngea. A hypophysis pharyngea apró, csak mikroszkóppal látható hámtest. A garat boltozatának nyálkahártyája alatt, az ékcsont testének csonthártyájába ágyazva található, a nagyritkán jelenlevő canalis craniopharyngeus (1. I., 195. oldal) alsó nyílásának megfelelően. E hámtestet Erdmann (1904) és különösen Cival- leri (1909) ismertette ; Civalleri-féle szervnek is nevezik. A garat pars orálisát az orrmögötti résztől a garatba nyomuló lágy-szájpad választja el, rendesen csak tökéletlenül, nyeléskor ellenben teljesen, mert ilyenkor a lágy-szájpad a szájpad- izmok hatására kissé felemelkedik és odanyomul a garat hátulsó és oldalsó falához s ezzel elzárja a garat két része s egyúttal a száj- és orrüreg közti közlekedést. Szájpad- és garatbénulás esetén (pl. paralysis bulbarisnál) az étel és ital egy része az orron 1 1 Waldeyer, H. W. G., berlini anatómus, 1836—1921.
