Lenhossék Mihály dr.: Az ember anatomiája 2. (Budapest, 1923)
Légzőkészülék
192 sába (apertura thoracis superior) nyomul, sőt kissé azon túl is emelkedik. Legömbölyödött és asymmetriás alakú ; oldalt és hátul domború, a medialis oldalon és elől meredeken esik le. Medialis széle rézsútosan húzódik lefelé s medianfelé s kivájt, különösen a jobb tüdőcsúcson, amely ennek folytán harántirányban valamivel keskenyebb a baloldalinál. A tüdőcsúcs elülső oldalán lapos vályút okoz a kulcscsontalatti verőér, sulcus arteriae subclaviae pulmonis. A tüdőcsúcs a tüdő legkevésbé mozgékony s ezért legtökéletlenebbül szellőződő része, különösen az első borda relativ mozdulatlansága miatt ; ebből magyarázzák azt, hogy a tüdőgümőkór leginkább csúcshuruttal, vagyis a tüdőcsúcs tuberculosisával kezdődik. Szélek. Két éles széle van a tüdőnek : medialis és alsó. A margo medialis a tüdőcsúcson kezdődik s első darabjában, a tüdőcsúcs alapjáig rézsútosan vonul lefelé és medialis irányban. Innen kezdve jobboldalt egész hosszúságában csaknem függő- legesen, gyenge medialis irányú domborulattal fut le az alsó éles széllel való tompaszögű találkozásig, a bal tüdőn ellenben csak körülbelül a középmagasságig egyenes járású ; alsó felében balra irányuló homorú kivágása van, az incisura cardiaca pulmonis sinistri. E kivágás alatt a tüdőállomány keskeny nyúlvány, lingula pulmonis alakjában közeledik ismét a középvonalhoz ; a lingula csúcsán megy át a medialis él az alsóba. Az alsó szél, margo inferior, szintén kiélesedett, bár a tüdőállomány nem vékonyodik itt el annyira, mint a margó media- lison. Van a tüdőnek még egy kevéssé kifejezett függélyes tompa taréja, a crista pulmonis. A mediastinalis felszínt határolja el a hilus mögött a facies costalis felé ; a csigolyatestek s a bárzsing közti barázdába illeszkedik. Impressiók. A tüdő felszínén a vele érintkező képződmények eg}T része vályuszerű bemélyedéseket, barázdákat okoz, amelyek persze csak a kitágult, inspiratiós alakjában rögzített tüdőn láthatók. A legmélyebb benyomatot a rekesz s a szív okozza. A bordák hosszú, vályuszerű benyomatai eléggé szembeötlők. A jobb tüdőn az arteria subclavia hoz létre a tüdőcsúcs elülső és medialis felszínén benyomatot, s lejebb a hilustól az alsó szélig sulcus venae azygaet látunk, a hilus s a crista pulmonis közt. Benyomatot okoz a jobb tüdőn felül a vena cava superior is. A bal tüdőn ugyancsak az arteria subclavia baráz dáját észleljük, azonkívül elég mély sulcus aorticust az aorta ívétől és mellkasi részétől.
