Lenhossék Mihály dr.: Az ember anatomiája 1. (Budapest, 1922)
Csontvázrendszer
90 okozza azonban, hogy a scapula e mozgásokkal kapcsolatban olyan mozgásokat is végez, amelyek tengelye a lapocka valamely pontján lapjára függélyesen halad. így a váll emelésekor a lapocka eleinte függélyes helyzetének megtartásával mozog, később alsó részével előre és oldalfelé fordul el (az alsó serratus- csipkék megfesziilése és húzó hatása folytán). Ugyanilyen értelmű mozgást végez a lapocka alsó szöglete a váílak előrehúzá- sának utolsó szakaszában is. Karcsont. A karcsont (os brachii s. humeri) typikus csöves csont ; rajta karcsú, hosszú, sima felszínű testet, s két duzzadt, zömök végrészt lehet megkülönböztetni. A proximalis végdarab a gömbhöz hasonló alakú ízfejből s két, ettől keskeny barázda, a collum által elválasztott vaskos gumóból, a tuberculum-majus- és mi- nusból áll. Az ízfej (caput humeri) 140°-nyi szögben áll a fődarab hossztengelyéhez ; domborulata medianfelé, hátra és felfelé tekint. Alakja kb. 25 mm-nyi sugarú gömbhöz hasonlít, de a pontos mérés kideríti, hogy átmérői nem egészen egyformák, tehát nem szabályos gömbalak : függőleges irányban 45—4G mm, sagittalisban 41—42 mm az átmérője. A teljes gömbfelszínből a frontalis síkban 2/s, a sagittalisban kevesebb, csak Va van meg ; ézért domborulata felől nézve ellipsisalakú az ízfelszín. A fej széle mögötti keskeny barázda, a collum anatomicum humeri, a 20-as évekig meglevő epiphysisporeogő helyének felel meg. Collum chirurgicum-nak a csontnak azt a pontosan el nem határolható részét nevezzük, ahol a felső végrész a tuberculumok alatt megkeskenvedve a középdarabba megy át ; a karcsont töréseinek igen gyakori helye ez. Szólnunk kell még a karcsont fejének ú. n. torsiós szögletéről, Ha felülről, madártávlatból tekintünk reá az ízfejre s helyzetét ilyen megtekintés mellett a karcsont distalis epiphysisének a helyzetével hasonlítjuk össze, azt látjuk (3. ábra), hogy a kettőnek tengelye hegyes szögben áll egymáshoz. A proximalis végrész tengelyét úgy nyerjük, ha az ízfej domborulatának legkiemelkedőbb pontjától vonalat húzunk az ízfej középpontján át ; e vonal tovább folytatva, a nagy gumó elülső részét metszi. Ez a tengely nem áll a frontalis síkban, hanem medialis végével kissé hátra- hajlik, míg a distalis végrésznek könnyen megvonható tengelye csaknem harántul áll. A két 4engelv közt keletkező torsiós szöglet igen különböző a nem, faj, kör szerint, és egyénileg is ingadozó. Az európai emberen 10—20° közt változik : az újszülöttön még
