Lenhossék Mihály dr.: Az ember anatomiája 1. (Budapest, 1922)
Csontvázrendszer
4ö ból csak az izületi felszín van meg, a lemezszerű csigolyaívnek a gerinccsatorna felé tekintő felszínén. A függélyes állású ízfelszínek oly értelemben térnek el a frontalis helyzettől, hogy oly körívbe esnek, melynek központja a csigolyatest előtt van. 3. Az ágyékcsigolyákat a nyak- és mellcsigolyák bélyegző jeleinek hiányáról s a következő tulajdonságokról ismerhetjük fel : A test zömök, erősen fejlett, nagyobb harántátmérővel, felső és alsó felszíne babalakú. A foramen vertebrale tágabb ugyan, mint a mellcsigolyákon, de az erős csigolyához képest aránylag kicsiny ; háromszögletű, nagyobb harántátmérővel. A haráinl- nyúlványon jellemző sajátságok vannak. Az a karcsú, keskeny nyujtvánv, amely processus transversusnak látszik, voltaképen nem az, hanem a csigolyába olvadt bordarudimentum, s ezért inkább a processus costarius név illeti meg. Az igazi harántnyúlványból csak a csúcsa maradt meg, egy kis gumócska alakjában, mely a bordanyúlvány tövén, hátul látható ; e gumónak processus accessorius a régi neve. Az alsó ágyékcsigolyákon ez a gumócska már alig ismerhető fel. Az elülső nyúlvány bordái minőségének bizonyítékául felhozhatjuk, hogy a tövét egy léc köti össze a csigolyatestnek ugyanazzal a helyével, ahova a hátcsigolyákon a bordafejecske ízesül. De még meggyőzőbb bizo nyíték, hogy ez a nyúlvány néha az 1., sőt olykor a 2. csigolyán is hasi bordává önállósul. Jellemző még a processus mammilla ris-nak nevezett kis gumócska a felső íznyúlvány hátsó felszínének oldalsó szélén. A tövisnyúlvány jobbról balra összenyomott, lemezszerű, magas, „bárdalakú“, egyenesen hátra irányul, a végén szegélyszerűen megvastagodott. A tövisnyúlványok között tág hézagok maradnak szabadon, melyek között a sebész köny- nven bejuthat a gerinccsatornába, pl. lumbalis punctiónál. Az íznyúlványok erősek, önállóan kiemelkednek, az ízfelszínek az utolsó ágyékcsigolya kivételével csaknem sagittalisan állanak oly módon, hogy az alsó lateralfelé, a felső mediánfelé fordítja ízfelszínét, úgyhogy az alsó csigolyáról felnyúló két íznyúlvány kívülről közrefogja a felső csigolyáról lenyúló íznyúlványokat. De az ízfelszínek nem laposak, hanem a külső kivájt, a helső domború ; kiegészítve őket, hengert kapunk, melynek központja a gerinccsatorna mögött van. Az utolsó csigolya leszálló íznyúlványa mái inkább frontálisán áll, előre fordított ízfelszínnel. Keresztcsont. Az öt keresztcsigolya (vertebrae sacrales) az élet második évtizede során fokozatosan egységes vázrésszé, a keresztcsonttá,
