Lenhossék Mihály dr.: Az ember anatomiája 1. (Budapest, 1922)
Csontvázrendszer
163 36—50%-ban nem is különálló már, hanem már az embryóban eggyéforr. A lábujjak közül legtöbbször, 86.7%-ban, az öregujj a leghosszabb, 6.3%-ban egyforma hosszú az első és második ujj, 7%-ban a második ujj a leghosszabb. A gyermeken mindig a legutóbb említett eset van jelen. Különös, hogy a régi görög szobrászok szobraikon mindig a 2. ujjat formálták hosszabbra, bár a lábujjak akkor is csak olyanok voltak, mint a mai embereken. Nagy különbsége a lábnak a kézhez viszonyítva, hogy az öregujj leér a lábfej elülső végéig s még nagyobb, hogy szorosan és mereven hozzásimul a második ujjhoz s tőle nagyobb fokban sem el nem távolítható, sem a talp felé nem hajlítható : nincs oppositiós képessége. Hosszas gyakorlás által a lábujjak mozgásai annyira-mennyire kifejleszthetek és finomíthatok. Kezek nélkül született, gyermekkoruk óta lábujjaikra utalt egyének valóságos virtuozitásán tehetnek szert lábujjaik felhasználása tekintetében ; akadtak ezek közt pl. neves festők is. De általában a lábujjak, még a lehetőség szélső határáig is kifejlesztve, messze lemaradnak ügyesség és fürgeség dolgában a kéz ujjai mögött, már rövidségük miatt is. Veleszületett gyarlóságukhoz hozzájárul még a cipőviselet sorvasztó hatása. A majmok lábával összehasonlítva az ember lábát, ez csak egy tekintetben mutat progressiv viselkedést : abban, hogy az öregujj leér a láb csúcsáig : a majmokon olyan rövid, mint a kézen a hüvelyk, viszont azonban szabad mozgékonysággal rendelkezik, abductio-adductióval és oppositióval, akárcsak a hüvelykujj. Az ember láböregujjának hosszúra előrenyúlását, melyet főkép metatarsusának a hosszúsága okoz, egyenes testtartásával hozhatjuk kapcsolatba, mert ezzel növekszik lábának az a része, amellyel járáskor a talajtól eltaszítja magát, s éppen az öregujj a legfontosabb e tekintetben. A lábbal végezhető mozgások a következők : 1. flexió dorsalis et plantaris, 2. abductio et adductio, vagyis a lábujjak közelítése és távolítása a középvonaltól, 3. rotatio, azaz a lábnak hossztengelye körül való forgatása. Az utóbbi mozgás két módját pronationak és supinationak nevezzük ; az előbbinél a talp kifelé fordul, az utóbbinál befelé, a középvonal felé. De meg kell itt mindjárt jegyeznünk, hogy annak, amit a lábon pronatio- és supinationak nevezünk, egészen más a mechanismusa és a keletkezése, mint a felső végtagon hasonló névvel megjelölt mozgásoké ; a hasonlóság csak felszínes. A kézen e mozgás az alkar csontjai közt folyik le ; az alsó végtagon a lábszárcsontok 11*
