Lenhossék Mihály dr.: Az ember anatomiája 1. (Budapest, 1922)
Csontvázrendszer
150 hátulsó felszínén a distalis irányban haladó tág foramen nutri- ciumot. A csont középdarabja háromoldalú prismára emlékeztet, középső szakaszán kissé jobbról balra lelapított.1 Élei közül legerősebb a gyengén S alakban hajlott elülső él, crista tibiae, mely közvetlenül a bőr alatt van, csak a csonthártyától s a lábszár fasciájától fedve. A csonthártyának érző idegekben való bőségéről tanúskodik az a heves fájdalom, amelyet e crista megütése- kor érzünk. A csont alsó negyedében a crista elmosódik. Erős még a hátul-lateralisan futó crista interossea, a csontközti hártya tapadásvonala is, ellenben a harmadik él, a margo medialis, tompa. Három felszíne közül a lateralis felső részében gyengén kivájt (muse, tibialis anterior). Ezt éppúgy, mint a hátulsó convex felszínt, izomzat fedi, míg a medialis felszínt'egész kiterjedésében csak a bőr borítja, ezért végig kitapintható. A tibia leggyengébb a középső és alsó harmada határán : itt a legvékonyabb s már hiányzanak a csontot erősítő eristák ; ezért itt törik legkönnyebben. A distalis vég négyszögletű idomú. Medialis oldalán erősebben domborodik elő s distalis irányban tompán végződő nyúlványba folytatódik ; e kiemelkedés a medialis boka, inalleolus medialis (malleus == kalapács). Ennek hátulsó felszínén rézsútos barázda fut ; a musc. tibialis posterior helyezkedik beléje. A distalis vég medialis oldalának egy porcogóval nem fedett ki- vájulatába, incisura fibularis, illeszkedik a szárkapocs alsó vége. A lábtő felé tekintő felszíne elölről bátra kivájt ízlap, facies articularis inferior, mely reáterjed a malleolusra is, egészen a csúcsáig, facies artic. malleolaris. A tibia igen gyakran elgörbült, kisebb-nagyobb fokban, főkép a rachitis következtében. Említettük a combcsont leírásában, hogy az os femoris ferdén áll a combban, míg a tibia egyenes helyzetű. Az ezáltal keletkező femoro-tibialis szöglet kb. 174°-nyi. Ha ennél kisebb, az X-láb, genu valgum áll elő, ha nagyobb, az O-láb, genu varum. Az utóbbi gyakoribb, különösen gyengébb fokaiban, amelyek olyan közönségesek, hogy félig- meddig még a rendes állapot ingadozási körébe sorozhatok. A 1 Ha nagyon erősen összenyomott, ezt platyknemiá-mik nevezzük. (nharvg, lapos és /O’i'gír, lábszár). Ez a tibia-alak leginkább a neolithkor csontvázain - s egyes kezdetleges népeken, pl. a veddákon fordul elő. Manouvrier szerint (1887) főkép a muse, tibialis posteiior eiős fejlődése okozza.
