Lenhossék Mihály dr.: Az ember anatomiája 1. (Budapest, 1922)
Bevezető rész
10 sebb fejlődésén alapszik. Az embereknek körülbelül 4.5%-a balog (suta). 2. Metamer iának, szelvényezettségnejc azt a sajátságot nevezzük, hogy a törzsök hosszirányban egyforma összetételű részekből (metamerek, segmentumok, szelvények) épül fel. Gerincteleneken és alsórendű gerinceseken ez a szerkezet sokkal kifejezettebb. Az emberen már a fejlődésben is csak a törzsök kötőszövetének, csontvázának és izomzatának első telepén, az összelvényeken, továbbá a perifériás idegeken és ereken nyilvánul meg ; de már a fejlődés során az eredeti metameria nagy része elmosódik. A kifejlődött emberen a csigolyákon, bordákon, a mély hát- és mellizmokon, a bordaközti ereken és a gerincvelői idegeken ismerhetjük fel ennek a szerkezeti alaptervnek a szereplését. 3. Az ember törzsöké elölről hátra kissé összelapított, és rajta két felszínt lehet megkülönböztetni, elülsőt' és hátulsót. Minthogy azonban az állatokon e két felszín elhelyezése más, célszerűbb a minden gerincesre és az emberre is egyaránt alkalmazható hasi és háti (ventralis és dorsalis) megjelölést használni. A ventralis oldal a nagyobb szereplésű, a fontosabb. A fej ventralis oldalán helyezkednek el physiologiai tekintetben legfontosabb érzékszerveink, elsősorban látószervünk, itt van a lélegzőutak és a táplálócsatorna nyílása, erre tekint az arc, mely mimikájával az érzelmek kifejezője, innen indul ki az embertársainkkal való érintkezés közvetítője, a hang, itt van az emlő, mellyel az anya gyermekét táplálja, erre irányulnak, erre mozgékonyabbak végtagjaink. Ügy szólván ezzel az oldalunkkal élünk, ezen az oldalon összpontosul egyéniségünk. A végtagokon a két oldalt nem különböztethetjük meg, azok fejlődéstanilag, izomzatúk, beidegzésük és érellátásuk szerint egészen ventralis képződmények. A test belső szerkezetében, főkép az izomzatban, az erekben és perifériás idegekben is fontos elv a ventralis és dorsalis képződmények megkülönböztetése. 3. A test tagolódása az anatómusra nézve is megegyezik a közismert felosztással. Fő részei a fej (caput), nyak (collum), törzsök (truncus) és a végtagok (extremitates). Az utóbbiakat felső és alsó végtagok néven különböztetjük meg, bár ez az elnevezés az állatokkal való összehasonlításkor zavart okoz. A test két végét (a végtagoktól eltekintve) cranialis (koponyafelőli) és caudalis (farkcsontfelőli), vagy oralis (szájfelőli) és aboralis (a szájjal ellenkező) végnek vagy pólusnak nevezzük.
