Lenhossék Mihály dr.: Az ember anatomiája 1. (Budapest, 1922)

Csontvázrendszer

140

gödröt fog közre, a fossa trochantericá-t. A kis tompor, trochanter minor, a muse, illiopsoas tapadáshelye ; a hátulsó felszínen van, elölről legfölebb csak a csúcsa látszik. Legömbölyödött csúcsú, kúpalakú gumó, a nagy tompornál jóval lejebb és tőle medialiter foglal helyet. A két tomport a hátulsó oldalon lécszerű, gyengén ívelt kiemelkedés köti össze : crista intertrochanterica, mely a nyakat élesen elhatárolja a fődarab felé. xVz elülső oldalon e cristával párhuzamosan egy érdes, rézsútos vonal húzódik le a nagy tompor medialis szélétől. Linea intertrochanterica anterior-nak nevezik, de nem helyesen, mert a nagy tomporon ered ugyan, de nem megy a kis tomporhoz, hanem alatta fut el s a középdarab hátulsó felszínére jutva, a linea asperában végződik ; megfelelőbb ezért a megjelölésére szintén használt linea obliqua elnevezés. Ez is oldalsó határvonala a nyaknak, de medialisabban fekszik, mint a hátulsó crista, ezért a nyak elölről nézve rövidebbnek látszik, mint hátulról.

A combcsont teste a combban rézsutosan áll : a két comb csont erősen convergál lefelé, olyannyiba, hogy distalis végeik a rendes állású lábon egyenes álláskor érintkeznek. Minél szélesebb a medence s minél hosszabb a combnyak, annál ferdébb helyzetű a csont. Hogy a combon külsőleg ebből a rézsutosságból mit sem látunk, annak az az oka, hogy a combcsontot a medialis oldalon sokkal vaskosabb izomtömeg fedi (adductor-izinok), mint a laterálison. A combcsont distalis véglapja s a tibia felső ízfelszíne vízszintes síkban áll, s a combcsont hossztengelyével 12°-nyi kifelé nyílt szögletet alkot.

Elölről nézve egyenes a combcsont, de oldalról szemlélve, a irochanterek alatti részétől kezdve gyengén előre görbül. A nean- dertali fajon igen erős ez a görbület. Hátulsó felszínének közepén kiemelkedő, rendkívül érdes taréj, a linea aspera, húzódik le. Erősítő pillére, „pilaster“-e ez a csont concav felszínének, különleges sajátsága az emberi combcsontnak ; még az emberszabású majmokon sem találunk hasonlót. Jelenléte egyfelől az egyenes testtartással járó statikai viszonyokból érthető, másfelől az ortho- skeliánál szereplő, az emberen kivételesen erős combizmokból : ezek okozzák a tapadásukkal.

A linea aspera a csontnak csak a középső harmadában egységes, felül is, alul is hegyes szögben két vonalra válik szét. Felső két szára közül a lateralis a nagy tompor alatt ered, a másik nem egyéb, mint a már ismert linea obliqua anterior vége. A lateralis száron, a trochanterek alatti színvonalon, hosszúranyúlt érdesség, tuberositas gliitaealis, szolgál a nagy farizom egy részé-