Lenhossék Mihály dr.: Az ember anatomiája 1. (Budapest, 1922)
Csontvázrendszer
107 hogy a radius alsó része megakad az ulna proc. styloideusán. A csontközi hártyának egyik irányban sincs gátló szerepe ; ez már abból is kitűnik, hogy a pronatio és supinatio közti középhelyzetben feszül meg legerősebben, ami érthető is, mert ilyenkor legterjedelmesebb a spatium interosseum. A pronatio és supinatio egyidejűleg is végezhető a kar behajlításával és kinyujtásával. Régi vita, hogy vájjon áll-e vagy mozog-e az ulna a prona- tiós és supinatiós mozgáskor. Már Winslow1 vetette fel a 18. század elején ezt a kérdést, mely napjainkig foglalkoztatja a kutatókat. A tapasztalat azt látszik bizonyítani, hogy kezünket nemcsak a kisujj körül tudjuk fordítani, amint az az ulna mozdulatlan helyzetének felel meg, hanem bármely ujjunk, még a hüvelykujjunk körül is. Ebből egyes szerzők azt következtették, hogy a pronatiós-supinatiós mozgásnál mind a két alkarcsont forog egy közöttük futó változó helyzetű tengely körül, s hogy a tetszésünktől függ, hogy melyik csontra helyezzük a mozgás súlypontját. De elég az ulna proximalis végének alakját, annak a felkarcsont gödreibe kapaszkodó nyúlványait s az ízfelszín dorso- ventralis lécét megtekintenünk, hogy meggyőződjünk arról, hogy az ulna felső végén nem végezhet kiadóbb rotatiós mozgásokat : ilyenek a kipraeparált Ízületen sem sikerülnek. Ilyen irányú elmozdulásai a csontnak csak addig a határig képzelhetők, ameddig azokat az izületi felszíneket borító porcogok egyoldali össze- nyomhatósága megengedi ; ez pedig minimális. Hogy csak valamennyire is számbajövő kitéréseket az ulna felső végén nem végez, azt Hultkranz (1897) vizsgálatai kétségtelenné tették. Ez a skandináv tudós nem rettent vissza attól, hogy magán és az öcs- csén fémszögeket verjen az olecranonba és az egyik epieondy- lusba, hogy megállapíthassa, vájjon változtatja-e az olecranon csúcsa helyzetét az epicondylushoz képest a pronatio és supinatio alkalmával. Az eredmény csaknem egészen negativ volt, az olecranon eltolódása csak egész minimálisnak (2.2—2.7°-nak) bizonyult. Mindazonáltal kétségtelen, hogy valami kevés rotatiós és ab- és adductiós mozgása az ulnának is van. A kéz csontjai és Ízületei. A kézfejet vagy kezet, manus, három részre osztjuk. Leg- proximalisabb része a kezet az alkarral összekötő rövid, de igen mozgékony kézlő, carpus, melynek váza nyolc apró csontból áll. 1 Winslow, I. B., párisi anatómus, 1669—1760.
