Lauschmann Gyula dr.: Adatok a magyarországi járványok történetéhez, tekintettel Székesfejérvár városára (Székesfehérvár, 1898)
XVIII. század
46 30-án az elöljáróság esküvel megerősített azon fogadalmat tette, hogy augusztus 16-át, vagyis Szent Rókus ünnepét évente megüli, amit azóta állandóan megtart, sőt nagy fénynyel ünnepelte meg a fogadalom századik évfordulóját is 1840. augusztus 16-án. A múlt század elején dühöngött pestisjárvány emlékét hirdeti a Rókus-kórház is Budapesten. A magán adakozásból nyert üres, a városon kívül messze eső telken építék 1711-ben a Rókus kápolnát, melyhez idők múltával épületeket csatolván az elaggott és elszegényedett polgárok számára, az egykori kis kápolna a mai nagy kórházzá fejlődött. Sok fogadalmi szobor, kereszt felállítása fűződik még hazánkban a pestis emlékéhez, de legrégibb valamennyi között a pozsonyi Szent Háromság oszlopa, melyet már egy századdal előbb, 1613-ban emeltek az ükkor szintén dühöngött járvány alkalmából. A pestis emléke az is, hogy a budapesti plébánia templom harangját minden reggel 3 órakor meghúzzák, jelezvén, miként a városnak ez fogadalmában van, hogy az utolsó járván}r alatt ezen órában halt meg a városban az utolsó pestis beteg. A XVJlI-ik században különben a vérhas és a hagymáz is dühöngött időnkint, majd 1783-ban a vör- heny pusztított, megtizedelvén a gyermekek sorát, főleg hazánk északi megyéiben. A sertésvész és a keleti marhavész viszont nem egyszer az ország marhaállományán söpört végig, megmérhetlen kárt okozván főleg földművelésből és állattenyésztésből élő nemzetünknek E veszedelem elhárítása és általában az állategészségüg3T fejlesztése czéljából állíttatott fel azután Pesten 1787-ben megfelelő szervezettel az állatgyógyintézet. A XVIII. század nagy pestis járványai egyébiránt a hazai kórházügy fejlesztésére lényeges befolyást gyakoroltak. A lefolyt kurucz háborúk és a pestis pusztításai után, midőn egész vidékek néptelenedtek el, és az elhaltak ezrével feküdtek mindenfelé temetetlenül, bocsátotta ki 1. József azon rendeletét, mely a megyéket kórházak felállítására serkenti Az 1724-ik évi rendelet, mely a községet arra kötelezi, hogy saját szegényeinek