Lauschmann Gyula dr.: Adatok a magyarországi járványok történetéhez, tekintettel Székesfejérvár városára (Székesfehérvár, 1898)

XVIII. század

44 kelt, és a katonaság, esetleg a polgárság járványod betegjeit is egy szigorúan elzárt és messze fekvő, teljesen izolált helyre rendeli összehordatni. Ezen utóbbi rendelet latin szövegéből általános érdekénél fogva a következőket fordítottam magyarra: ,.Eber gondja legyen a városi hatóságnak, hogy az ily betegek biztos tudomására jussanak, egyszersmind szi­gorú gondot fordítson arra, hogy az oly házak, melyek­ből ilyen betegségben szenvedő katona az e czélra kije­lölt helyre szállíttatott, teljesen zárva legyenek, a lakosok pedig a megszabott időn keresztül a házaktól távol tar­tassanak, egyébként kellő mértékben gondoskodván megélhetésükről, Ő Felsége elrendelni méltóztatott, hogy a katona parancsnokok a megyei és városi hatóságokkal ezen dologban egye'értsenek, a fertőzött, vagy a fertőzés gyanújában álló katonákat a kijelelt helyre vitessék, ezen kijelelt hely pedig kellő mértékben őrséggel vétes­sék körül; a fertőzöttek és az egészségesek minden érintkezése meggátoltassák, a megye vagy a város meg­keresésére a szükséges személyzetet most és addig, nrg a ragályozott betegek meggyógyulnak, és az ily hely a tisztaság szabályai szerint helyre nem állíttatik, min­denkor a tisztek közül szolgáltassák, hogy igy mind a lakosokról, — kiknek egészsége nem kevésbé forog szóban, mint a katonáké, — mind pedig a közegészség­ről jobban lehessen gondoskodni, az egy helyre szállí­tott ragályos betegek, az orvosok és sebészek jobban elláthatók legyenek, azon hely pedig, honnan a betegek az élelmi czikkeket kapják, annál biztosabban kijelölhető legyen, szóval mindenről nagyobb sikerrel, úgyszintén a lakók biztosságáról is gondoskodni lehessen.“ A múlt században kétszer is dühöngött nagy pestis járványnak emléke egyébiránt örök időkre fönmarad városunkban, mert fentartja azt a „pestis pince“, vagy a nép nyelvén még ma is yuejds dűlőnek“ nevezett szőlő- terület, hova a fönnebb említett kormányrendelet értel­mében a pestis áldozatai eltemetve lőnek. De a mi folyton figyelmeztetni fogja városunk lakosságát a pestis veszedelmére, az az a kegyeletnek

Next

/
Thumbnails
Contents