Lauschmann Gyula dr.: Adatok a magyarországi járványok történetéhez, tekintettel Székesfejérvár városára (Székesfehérvár, 1898)

XVIII. század

39

tavasztól fogva késő őszig háromszor eső alig volt, mely miatt- oly szárazság lőtt, hogy még az historia is egynéhány seculumoktól fogva oly nagy szárazságot nem említ. Oly nagy szükség lőtt az országban, hogy csak az közönséges búzának is vékája egy német forinton elment, sőt sok helyeken az szükség miatt kényszeríttettek sok emberek az galagonyát megőrölni, és abból sült kenyérrel élni és labodából csinált kenyérrel. Ezen esztendőt mondhatjuk egészségtelen esztendőnek is, mivel ősznek vége felé az pestis Háromszéken és Magyarország felé való székekben is, még a mezőségen is imitt amott derekasan grassálni kezdett, melyet a kegyelmes Isten fordítson el rólunk és parancsoljon az öldöklő angyalnak, hogy legyen elég eddig.“

1719-ről, midőn a járvány legerősebben dühöngött, már a mindennapi feljegyzések között is találkozunk a pestissel. Az ide vágó részek a következők: „1719. junius 3. Küldöttem bé Kolozsvárba holmi egyetmásom után, minthogy pestis kezdődött egyik hostátjában, az mint liallatik.

4. Kezdődött Szt.-Gothárdon az pestis.

5. Érkezett délben, ki az szekerem Kolozsvárról, de Isten kegyelmességéből nincsen oly nagy mértékben az, mint az hire volt, hanem csak az commendánsnál és más egy háznál holtanak meg, az kiket is bérekesz- tettenek.

Junius 29. Vették észre, hogy mirigye szökött az inasomnak, Zaharinak, az melyet is az nap Szt.-Gothárdra küldöttem, minthogy ott halnak.

30. Megholt az szegény Zahari inasom pestisben.

Október 11. Ebéd után indultam el Méhesről, cselédeimmel együtt, mivel eg}^ ember megpestisedett az faluban.“

Az év utolsó napjain ezeket írja: „Ezen elmúlt

1719. esztendő Erdélyben nagy éhséggel volt, az minthogy elegen is holtanak meg éhei; teljességgel semmi gabonát sem kaphatni, mely miatt, az mint hire volt, Székelyföldön az éhség miatt az gyermekek kényszeríttettek az megholt testvér atyafiaknak húsokat megsütni