Lambrecht Kálmán (szerk.): A gondolat úttörői (Budapest)
Neubauer Gyula: Oswald Spengler
dokió Rómára kifejtett, azok a kultuszok, amelyeket egy éppen nappalt érő lélek keleten, mint létének legkorábbi, álmatag, félénk kifejezését, kialakított és új bensőséggel megtelített.» (I. 157—158.) A stílusnak ez a költői szinessége, az adatoknak ez a pazar bősége, a fölfogásnak ez a könnyedsége már egészen másképen hangzik és ez a Spengler könyvének igazi hangja. * ■ Az első kötet az élen általános bepillantást nyújt a gondolkodó fölfogásába, aztán belekezd Spengler a természet és a történelem elválasztásába. Elsősorban a szám jelentőségén érzékelteti a különbséget, mert más a szám a természet és más a történelem számára. A természetnek a szám matematikai szám, a történelemnek kronológiai szám. De ezt a fölfogását nem viszi következetesen keresztül, inert később (a fizikáról szóló résznél) megállapítja, hogy újabban a statisztika módszerét alkalmazzák a természeti jelenségek megmagyarázására, holott a statisztika csak az emberi életjelenségek magyarázatára való. A fizikában ugyanis exakt törvényszerűségekre törekszünk, mig a statisztika csak valószínűségeket és átlagokat ad. A megszámlálást ebben az értelmezésben tehát éppen a természettől kell különválasztani. A számnak magában nincs értelme Spengler szerint, számok magukban nincsenek is, hanem különböző számtipusok, aszerint, amint különböző kultúrákba tartoznak. Döntő, hogy az illető számok fölött milyen emberek gondolkoznak. A különböző szellemek a számokban rejlő formai lehetőségeket különbözőképpen juttatják kifejezésre. A történettelen görög szellem a maga matematikáját a semmiből teremtette, a történeti nyugati szellem külsőleg eltanulta az antik matematikát, de a magáét csak az eltanultnak látszólagos megjavításával, a valóságban pedig megsemmisítésével tudta megteremteni. Ahogy Pythagoras semmiből, Descartes pedig az antik örökségből megcsinálta a maga kultúrájának matematikáját, az lényegében egyenlően történt. Nem tagadható el, hogy ebben a magyarázatban
