Lambrecht Kálmán (szerk.): A gondolat úttörői (Budapest)

Harsányi Kálmán: Jules Henri Fabre

sosabb a miénknél s nyughatatlan fölfedezője biztat is már módok keresésére, hogyan lehetne a gyógyszertári pepszint ezzel a százszorta hatásosabbal megjavítani.

Bőséges tapasztalataiból s gazdag tudásából csak úgy ömlenek az emberiség javát célzó gondolatok. Olykor kissé keserűen is. Jóval előbb írta, nem izgathatták még föl képzeletét a világháború borzalmas hekatombái, de már akkor is megbocsáthatatlannak tartott minden háborút, melyet nem egyetlen elgondolható mentsége, az éhség indít. Megszokta a rovarvilág irgalmat nem ismerő kíméletlen harcait és mészárlásait, de megszokta láttukra azt a gondolatot is, hogy a harc minden fázisát az enniakarás vágya menti s magyarázza. Megbocsátaná a háborút nekünk is, ha az ellenség tetemeit besózva, felfüstölve kamráinkba halmoznánk, hogy húskészletünk legyen, hogy elfogyasszuk, hogy éhinséges vidékek sült agyaglepény és fűrészpor-kenyér helyett egyék; így azonban, ok nélkül, a kényszerítő éhség mentsége nélkül borzalommal utasítja vissza. Ember, mélységesen ember, aki — »instruit par mon meilleur maitre, la béte» — véghetetlenül sokat tanult a maga fajtájának valódi természetrajzából is.

Bajos volna, de meg kár is volna eldönteni, hogy az ember külömb-e Fabreban, vagy a tudós, vagy a művész. Úgy eggyé forrt benne ez a három, hogy talán nem is lehetne őket különválasztani. A hála, a mélyen átérzett háládatosság gyönyörű emberi vonás, de Fabreban még akkor is a tudós hálálkodik, mikor — főműve egyik kötetének költeményszámba mehető előszavában — elhúnyt fia emlékének állít emléket, ki leghűségesebb segítőtársa volt kutatásaiban. Mikor pedig másik két segítőtársáról, Favierrőí, az obsitos katonáról, meg a kis Lucieről, hatesztendős unokájáról beszél, akkor a művész szólal meg benne s oly finoman humorizál, mint egy ragyogó tollú szépíró.

A tolla különben páratlan a maga nemében. Ha minden tudós így kezelné, a tudományos könyvek volnának minden könyvtár újra meg újra beszerzendő agyonolvasottjai. A délvidék szines, gazdag nyelvét gyönyörűen beszéli, s mindig csak beszéli, sohasem der27