Struve Kerestely Ágoston: A gyenge élet meg-hoszszabbításának, és a' gyógyíthatatlan nyavalyák' húzásának a' mestersége 1. (Pest, 1802)
Bé-vezető
9 tudományos rendbe nem fzedték. Ri-vévcn né- melly kis próbátskákat, még Hlyen munka világ eleibe nem jött **) , pedig ez a’ mester ség fzint- úgy meg-érdemlené a’ tudományos ki-dolgozást, valamint a’ Makrobiótika. $• 8. Kevés példák vannak fel-jegyezve, bogy a’ gyenge éiet, orvosi ízerek által meg-hofz- ízabbittatott volna, ámbár éppen nem ritka az a’ tapafztaiás, inelly fzerént az emberek rettenetesen nieg-gyengulvén , és ki-is fzaradván , még meg-lehetös íbká éltek ; és’ fok halál révén lévök a’ halál árnyékában egynéhány napokig té- bolygottak. Igen nevezetes az a’ Democritus példája , a’ ki a’ maga életét a’ meleg kenyér párája által, még két napokkal hofzfzabbította-meg , hogy az Olympiai játékot ö-is láthassa, a’ foka- sággal edjütt. — Heródikus sétáltatta, dörgöl- tette, és a’ betegek’ inashúsaikat gyakoroltatta; a’ nyavalyának az eröfzakkal lejendö ki-hajtása végett; és Ö ollyan fzerentsés volt; hogy ez által a’ gyógyítása’ módja által, fok gyenge embereknek az életeket, fok efz ten dokkéi íneg-hoí’z- Izabbitotta. ***) — De közönségesen az embe**) Lásd. Heckers Handb. d. allgem. Heilk. Ebben a könyvben tsak négy tzikke/yben (púra- graphus') találunk valamit. §. L VIII. A' meggy ó gy (ihatatlan nyavalyákban , hogy kell a’ gyenge életet meg tartani? Az író azt mondja az Elöljáró beszédében t hogy ez a’ tárgy még egy orvosi könyvben sints ki-dolgozva. Lásd. Stubbendorf. Dissert, de vita in morbis prorsus insanabilibus preelonganda. Götting. 1781. Ezt még Struve sem látta. — ***) Lásd M. Hufeland. Az élet Meg kosz. Mestersége. Pesten 1799. /. Rész. Lev. 6.