Korányi Sándor (szerk.): A belgyógyászat tankönyve 2. (Budapest, 1908)

Stern R.: A húgyszervek betegségei

14

Stern,

Az idült uraemia egyrészt a gyomorbélcsatorna részéről okoz tüneteket, amilyenek : makacs étvágytalanság, gyakran különös ellenszenv a hús iránt, émelygés, hányás, hasmenés; másrészt az idegrendszer sokféle zavaraiban nyilvánul, amilyenek : fejfájás (olykor migraine alakjában), szédülés, ingerlékenység, nyugtalanság, álmatlanság, zavarodottság, vagy apathia és somnolentia is. Neuralgiák, paraesthesiák, — részben valószínűleg vasomotorikus alapon (pl. «az ujjak elhalása») — és motorikus izgalmi jelenségek (pl. lábikragörcs, izomrángások) szintén előfordulnak. Igen ritkán észleltek kifejezett neuritist. Gyakran különösen makacs bőrviszketés kínozza a betegeket, mely az érző bőridegeknek a testben visszatartott méreganyagok folytán bekövetkező izgalmára vezetendő vissza. Nem ritkán jönnek létre, különösen éjszaka dyspnoikus rohamok («asthma uraemicum»), néha múlólag vagy hosz- szabb időn át CHEYNE-SroKES-féle légzés észlelhető.

Az uraemias hányás, amely egyike a legkinzóbb tüneteknek, részben biztosan centrális eredetű ; részben azonban — épúgy mint az uraemias hasmenés — a vizelettel ki nem ürülő anyagok vicariáló kiválasztása okozza. Húgyanyagot és szénsavas ammoniumot ismételten mutattak ki az uraemiások hányadékában, ill. béltartalmában. Hogy ezen és más még ismeretlen anyagok kiválasztása okozza-e a gyomorbélcsatorna izgalmát — mely a bélben egészen fekélyképződésig fokozódhat (uraemiás bélfekélyek) — az még bizonytalan. Analog módon kell értelmeznünk valószínűleg a ritka esetekben észlelt stomatitist is.

Egyes esetekben a bőrön húgyanyagfelrakódást észleltek, különösen az arcon (kis, bágyadtfényű lemezkék). Igen ritkák az uraemiás exanthemák is.

Gyakrabban érezni az uraemiásoknál a lehelet sajátságos urinosus szagát, ami egyébként némelykor nem uraemiás vesebetegeknél is észlelhető.

Úgy a heveny, mint az idült uraemia lefolyása közben súlyos cerebralis tünetek fejlődhetnek : tökéletes kétoldali megvakulás, sokkal ritkábban süketség, továbbá különféle «góctünetek», mint mono- vagy hemiplegiák, aphasia, hemianopsia, végre deliriumok, maniakalis vagy ritkábban melancholiás állapotok.

Az uraemiás amaurosis többnyire igen gyorsan fejlődik ki ; nem ritkán a comából való ébredés után észleltetik. A szemtükri lelet negativ (kivéve az esetleges egyidejű retinitis albuminuricát), a pupillareactio sokszor megmarad. A látóképesség visszanyerésére nézve a prognosis kedvező, mivel az amaurosis rendesen 1—2 nap, néha valamivel hosszabb idő alatt visszafejlődik ; maradó megvakulás nem fordul elő. A pupillaris reactió gyakori megmaradásából és a néha létrejövő hemianopsiából azt kell következtetnünk, hogy valószínűleg az occipitalis lebenyek működési zavara forog fenn.

A góctünetek létrejöttének módja az uraemiánál még nincs közelebbről tisztázva. Kórbonctani elváltozások a halálos lefolyású esetekben többnyire hiányzanak. A Traube által az uraemia magyarázatára felvett agvvizenyő is sok esetben hiányzik. Valószínűleg tehát oly méreghatásnak kell itt fenforognia, mely a központi idegrendszer bizonyos részeit különösen erősen támadja meg.

A kórisme az uraemia idült alakjánál rendesen könnyű azon orvosnak, aki minden betegének vizeletét megvizsgálja. A heveny alaknál — ha a beteg eszméletlenül és kórelőzmény nélkül jut megfigyelésünk alá és (edemák hiányoznak, epilepsia és más agyi megbetegedések, apoplexia, tumor, meningitis — kerülhetnek szóba ; ez utóbbiak annál is inkább, mert egyrészt uraemiánál is néha létrejönnek agyi góctünetek (1. feljebb), másrészt az említett agybetegségeknél nem ritkán találnak múlólag fehérjét a vizeletben. Még mérgezésekkel (opium.