Kneipp Sebestyén: Vizkurám évi tapasztalat alpján… A betetségek gyógyitása és az egészség megóvása végett (Budapest, 1893)

Bevezetés

is durva és elriasztó az emberi természetre nézve. „Lóku- rának“ nevezgették, nagy előszerettel a viz-kurát és még máig is sokan, kik gyalázzák azt, a mit nem ismernek, vagy nem alaposan ismernek, — mindent a mi a vízzel kapcsolatos, derűre, borúra szélhámosságnak nevezgetnek. Azt nagyon szívesen beismerem magam is, hogy a viz- gyógyroód kezdete idején, annak alkalmazása inkább valami csontos, erős izmú lóhoz volt mérve, mint holmi gyenge idegü, finom husu emberkékhez.

A hires Ravignan S. E. atya életleirásában, a következő sorok fordulnak elő: „Betegségét, a torokbajt, a megerőltetés (a pater hires szónok volt, a ki Párisban, Londonban és más nagy városokban, apostoli buzgalommal hirdette az Isten igéjét) rosszabbá, végre idültté tette . . . Légcsőve tiszta egy seb volt már csak, hangja elveszett. Két egész év múlt el tétlenség és szenvedésben. — (1846 —1848.) Kúrák, légváltoztatás, délvidéki tartózkodás, mind nem használtak. 1848. júliusában Ravignan atya doktor R.-hez fordult és hosszasan tartózkodott nála. — Egy reggel, a mise után, mi rendszerint a ház minden lakóját egy begyűjtötte, a doktor tudtúl adta az összegyül- teknek, hogy Ravignan atya szenvedőbbnek érzi magát a szokottnál és nem jő reggelire. Ezzel ő maga is eltűnt . . . bement betegéhez és igv szólt: „Keljen fel és kövessen!“ „De hová visz ön?“ felelt a páter. „A vízbe akarom önt dobni!“ „A vízbe? ezzel a lázzal, ezzel a köhögéssel! De, jól van, nem bánom, kezei között vagyok és engedelmeskednem kell.“ — Az eredmény szembetűnő volt. Már délben nagy diadallal vezette betegét a doktor asztalhoz és a ki reggel, még néma volt és alig hallható hangon szólt csak, este maga beszélte el gyógyulása történetét.

Ezt bizony, én magam is „lókurának“ hívom és min-