Kidd Benjamin: Társadalmi Evoluczió (Budapest, 1905)

II. Fejezet. Az emberi haladás feltételei

AZ EMBERI FEJLŐDÉS FELTÉTELEI.

47

síkjait, Új-Zélandot és Dél-Afrikát végre e férfias és erőteljes faj képviselői teljesen hatalmukba vették, — ez a faj, mely minden hibája mellett többnyire becsületesen igyekezett az alsóbbrendű népekkel való elbánásában az emberséges elveket érvényesíteni s mely e szempontból valószínűleg megérdemli Lecky dicséretét, ki „fáradhatatlan, dicsekvés nélküli és dicstelen kereszteshadjáratát a rabszolgaság ellen a nemzetek történetében följegyzett három-négy tökéletesen erényes cselekedet“ közé sorolja.1

De a végzetet, mely feltartóztathatatlanul teljesül, megállítani nyilván sem a jószándék, sem a vágy nem képes. — Az angolszász azokat a kevésbbé fejlett népeket, melyekkel versenyre kelt, még teljesebben kiirtotta, mint hasonló esetben más népek; jóllehet nem kegyetlen, véres, irtóháborúk által, de oly törvények működése következtében, melyek nem kevésbbé halálosak, sőt eredményükben még biztosabbak. A gyöngébb faj az erősebb mellett a puszta érintkezés következtében pusztul. Ausztrália őslakója a betolakodó elől visszahúzódik; törzsei szétszóródnak, vadászterületeit elveszíti, hogy azok más czélra hasznosittassanak. Uj-Zélandban a maorikat hasonló végzet éri. E nép számát 1820-ban még 100,000-re becsülték, 1840-ben 80,000 volt, ma vagy 40,000.2 Az angolszászok, a művelődésünkhöz tartozó erők által űzetve, kifejtik az ország természetes kincseit s a következmények elkerülhetetleneknek látszanak. Délafrikában ugyanez a történet ismét1 Az Európai erkölcs története, I. 160. lap.

2 Lásd az új-zélandi Registrar-General jelentését ez ország viszonyairól 1889-ben. Szintúgy Pennefather F. W. dolgozatát a Journal of tbe Anthropological Institute 1887. évi folyamában.