Kellner Dániel dr.: A Nobel-dijas orvosok élete és munkássága (Budapest, 1939)
1903 Finsen: A fénykezelés
41 össze napsugárral a karját, a békaporontyok farkát és felesége fülcimpáját és hiába bújja a könyveket, nem fog sokra menni, ha nem kapcsolja össze az elméleti irányú kísérleteket a klinikai megfigyeléssel. — 1877-ben Downer és Blunt azt találták, hogy a napsugarak a mesterségesen tenyésztett baktériumoknak a fejlődését gátolják, sőt azokat megölni és képesek. Finsen az élő szervezetekben élő baktériumok elölésére akarta a nap sugarait felhasználni és ezért megkezdette gyakorlati, gyógyító irányú kísérleteit. Igen alkalmasnak látszott erre a próbálkozásra a lupus vulgaris nevű, altkor még teljességgel gyógyíthatatlan bőrbetegség. A lupus vulgaris (bőrfarkas) voltaképen a bőrnek tuberku- loíikus megbetegedése, amely leggyakrabban az arc bőrét támadja meg. Az arcon, az orron, ia felső ajkakon kis csomócskák képződnek, amelyek az évek folyamán lassan megnagyobbodnak és összefolynak nagy, korongalakú, éktelenítő foltokká. Közben kisebb- nagyobb fekélyek is képződnek bennük, melyek rútító hegekkel gyógyulúak, miközben másutt változatlanul tovább terjed a folyamat. A szemhéjak a hegesedés következtében kifordulnak, az orr eltorzul. Az egész arc végül is kivetkőzik emberi formájából és a szerencsétlen lupusos beteg, bár valójában alig érzi magát betegnek. kerüli az embereket torz arcai miatt, az emberek pedig iszonyattal tekintenek reá. A lupusos folyamat sokszor ráterjed a test bőrének egyéb részeire is, be a szájba, a garatba, sőt a fül belsejébe is. A lupusos gócok állandó veszélyt jelentenek a szervezet számára, hogy a bennük élő tuberkulózisbacillusok a test egyéb szerveiben Í3 megtelepszenek. A tuberkulózisbacillusok közvetlenül a bőr felszínes rétegeiben tanyáznak és Finsen úgy gondolta, bogy az ibolyántúli sugarak be tudnak hatolni a bacillusok fészkébe, vagy ha nemi is, talán magára; a beteg szövetre hatnak olyan inger gyanánt, hogy a beteg szövet új életre ébredve, leküzdi a kórokozókat. Míg elgondolását keresztül vihette, sok akadályt kellett lekÜ2- denie. Először is nem volt megfelelő beteganyaga, másodszor pedig Dánia északi ország, hol az év túlnyomó ‘részében nincs kellő erősségű napsugárzás. Finsent a kezdet nehézségein egv jóbarát, Winfeld Hansen segtíette át. Winfeld Hansen a kopenhágai villa