Kellner Dániel dr.: A Nobel-dijas orvosok élete és munkássága (Budapest, 1939)
1901 Behring: A difteriaszérium
29 télén módon lovakat beoltani difteriával és e derék állatok liter- számra ontják magukból az áldásos hatású, erős szérumot. Behring korszakalkotó munkája a vérsavókezelésről (Die Blutserumtherapie) 1892-ben jelent meg, amelyben nemcsak a difte- ria gyógyításának, de egyben az egész szérumtherápiának is szik- laszilárdan fektette le a gyakorlati és tudományos alapjait. — A párisi orvosi akadémia és a párisi Institut de France egy 25 és 50, ezer frankos díjjal jutalmazta Behring és Roux nagy eredményeit, de a Nobeldíjat Behring egyedül kapta a difteriagyógyszerum felfedezéséért. Behring maga teljesen tudatában volt Löffler és Roux nagy érdemeinek és Nobel-előadásában ki is jelentette, hogy: „Löffler és Roux előmunkálatai nélkül a diftéria szérumkezelése nem született volna meg.“ Behring 1901-ben, amikor a Nobel-díjat elnyerte, már teljes energiájával új problémán, a tuberkulózis leküzdésén dolgozott. A Nobeldíj egész összegét is arra fordítottal, hogy tuberkulózis kutatásait szélesebb mederben folytathassa. Behring tuberkulózis kutatásait, szarvasmarhákon, teheneken végezte és céljaikra istállókat, legelőket, nagy személyzetet kellett tartania. A Nobel-díj lehetővé tette számára, hogy nagyobb állatanyagon dolgozhasson és intenzívebben lásson hozzá a munkához. Már 1902-ben előállítja „bovovaccin“-ját, amelynek segélyével marhákat immunizált, védett meg tuberkulózis ellen. Hogy miért épen a drága szarvasmarhát választotta Behring kísérleti állat gyanánt, amikor egy egy tehén árából ezernyi tengeri malacot vagy más kisebb állatot tudott volna beszerezni és eltartani, annak persze külön oka van. Behring és mestere Koch Róbert között nagy eszmei harc dúlt ebben az időben. A tuberkulózis terjedési módja felől keletkezett nézeteltérés a két tudós között. Koch úgy gondolta, hogy a belélegzés az az út, amelyen át a bacillus a szervezetbe került és azt fertőzi. Behring azonban ezenkívül nagy fontosságot tulajdonított a tápcsatornán át való fertőzésnek is és különösen a tuberkulótikus tehenek tejét tartotta veszélyesnek. Koch úgy vélte, hogy a szarvasmarha tuberkulózisának, gyöngykórjának bacillusai az emberre nem kórokozóak, Behring
