Kellner Dániel dr.: A Nobel-dijas orvosok élete és munkássága (Budapest, 1939)

Összefoglalás

261 írnia. Ezzel szemben azonban most már nem áll egyedül, asszisz­tenseinek kara veszi körül. Hogy mit produkál egy tudományos intézet asszisztensi kara, az tisztán a tanártól függ. Szent-Györgyi egyéniségének értékével és varázsával le tudja őket kötni, éjsza­kába nyúló munkáknál is szívesen vállalják a közös munka terhét és örömét. Pedig micsoda önmegtagadás kellett csak a sorozatos borostyánkősav mérésekhez! Szent-Györgyi sokféle adottságai kö­zött nagy jelentőségű az is, hogy együtt tud működni a fiatalok­kal, önálló gondolkodásra készteti őket és hűséges segítőtársakat nevel belőlük. Az ilyen évekre menő küzdelemnek vannak lelki krízisei, csüggedései is. Szent-Györgyi Albert azonban egészséges, harmoni­kus ember, aki az ilyen negatív fázisokból gyorsan magára talál. Lelki pihenője a muzsika, testi üdülése a sport: korcsolyázásból bajnokságot is nyert. Derűs hangulatú lényének a sors harmonikus családi életet is adott. Felesége úgy a külföldi utazások alatt, mini a szegedi laboratóriumban és az íróasztalnál is époly meg­értő társa férjének, mint a családi életben. Boldogságuk betető­zése leánygyermekük, aki a cambridgei egyetemen folytat élet­vegytani tanulmányokat. Mindez az emberfelettien nagy és bámulatos eredményekkel járó munka, amit Szent-Györgyi Albert véghez vitt, nemcsak vi­lághírű nevet szerzett Szent-Györgyinek és az egész tudományos világ tiszteletét és elismerését vívta ki számára, hanem egyéb te­kintetben is méltánylásra talált. Az 1935—36. tanévtől kezdve az az orvosi vegytani tanszék mellé a természettudományi és mate­matikai kar organikus és gyógyszerészeti chemiai tanszék veze­tésére is megbízatást kapott. Egyetemének 1934—35-ben dékánja, majd prodékánja volt. Ugyancsak 1935-ben az amerikai Cambridge Harvard egyetemre meghívást kapott, mint az élettan vendég ta­nára. Ez előadássorozatán kívül nagyobb előadásokat tartott Pa­risban, Zürichben, Koppenhágában, Stockholmban, Amsterdam­ban, Aberdeenben, Wiesbadenben. Számos külföldi (francia, oszt­rák, német és szerb) tudományos egyesület tagja, levelező tagja a Magyar Tudományos Akadémiának és a Corvin-koszorú tulajdo­

Next

/
Thumbnails
Contents