Kellner Dániel dr.: A Nobel-dijas orvosok élete és munkássága (Budapest, 1939)
1927 Wagner-Jauregg: A paralizis gyógyítható
1 74 Hátra volt még sok igen fontos részletprobléma tisztázása. Az első nagy kérdés volt: elegendő-e egymagában a malária-kúra a paralysis gyógyításához vagy szükséges-e ezenfelül még magát az alapbajt, a vérbajt is kezelni? Párhuzamos kísérletek azt mutatják, hogy összehasonlíthatatlanul jobbak az eredmények, ha a malária-kúra után még erőteljes salvarsan bismut-kúrákat is kap a beteg. Kiderült aztán az is, hogy annál jobbak az eredmények, minél frissebb a megbetegedés, hiszen az agyat, amelyet a spiro- cheták már elpusztítottak, semmiféle maláriakezelés nem tudja újrateremteni. A másik nagy kérdés volt: nem válnak-e majd az elmeklinikák maláriás járványok kiinduló pontjaivá? Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ettől nincs mit tartani, hisz tudjuk Ross és Grassi vizsgálatai óta, hogy a malária csak bizonyos szunyogfajták közvetítésével terjed tovább és mint kiderült, ha emberről emberre oltják a maláriát, hiányozhatik a vérből az a plasmodiumforma, amely a szúnyogban tovább képes fejlődni. A harmadik nagy kérdés volt magának a maláriának a meggyógyítása: a chininadagolással a malária tetszésszerinti időpontban elfojtható, akár akkor is, ha úgy látjuk, hogy a beteg a lázrohamokat nem tűri jól és a gyógyszerül alkalmazott betegség okozhatná vesztét. Ilyenkor a maláriakúrát meg is lehet ismételni, amikor a beteg általános testi állapota ismét feljavult. Kialakult aztán a kezelés végleges technikája is és ma már tudjuk, hogy a maláriás betegből vett vérben a malária plasmódiumok három napig is életben maradnak, úgyhogy pl. egyik klinika kölcsönözhet maláriásvért a másiknak. így küldött egyszer Wagner Jauregg egy maláriatörzset repülőgépen Konstantinápolyba és az oltás kellő sikerrel járt. Wagner Jauregg professzor 1927-ben nyerte el a Nobel- díjat a maláriakezelés jelentőségének felismeréséért és a jól végzett munka után 1928-ban vonult nyugalomba. Moravcsik professzor elmegyógyászati tankönyvének 1914-es kiadásában azt írta a paralysisről, hogy „prognózisa rossz, a betegség rendesen halállal végződik, vagy ha a gyógyulás teljes, akkor valószínűleg nem valódi paralysisről volt szó. A betegség kifejlődött stádiumában lévők a 2—3 évet ritkán élik túl“.
