Herzog Ferenc dr. (szerk.): A belorvostan tankönyve 2. (Budapest, 1932)
Herzog Ferenc dr.: A szív és a vérerek betegségei
2 alkotja. A jobb felső ívet a vena cava sup., vagy részben az aorta ascendens is, a jobb alsó ívet a jobb pitvar alkotja, baloldalt az első ívet az aorta, a másodikat az art. pulmonalis, a harmadikat a bal fülese (a második és harmadik ív gyakran egy ívvé egyesült), a negyedik ívet pedig a bal kamra alkotja (1. ábra). A szív nagyságáról természetesen csak abban az esetben nyerünk helyes képet, ha a vizsgálatot nem divergáló sugarakkal, melyek megnagyobbítanák a szívnek árnyékát, hanem párhuzamos vagy majdnem párhuzamos sugarakkal végezzük. A nagyobb távolságból (2 m.) készült felvételen (teleröntgenogramm) a szívet érő sugarak majdnem párhuzamosak és ezért a szívnek árnyéka a lemezen csak oly kevéssel nagyobb a szív valódi nagyságánál, hogy ez gyakorlatilag nem jön tekintetbe. A párhuzamos sugarakkal való átvilágításra szolgáló eszközzel, az ortodiagráf-ia\ szintén pontosan meghatározhatjuk a szív nagyságát és alakját. A szív és a nagy erek alakjának olyan részletei ismerhetők fel a Röntgen- vizsgálat segítségével, amelyekről más módon nem szerezhetünk tudomást. A kamrák hipertrófiája, a pitvarok és a nagy erek csekély tágulása jellemző módon megváltoztatja a középárnyék alakját, másfelől a szívrészeknek és a nagy ereknek kórosan erősebb lüktetése is könnyen felismerhető az átvilágításkor. Ezért a Röntgen-vizsgálat nagyon fontos eszköze a szívbetegségek felismerésének. A szív aránylag csekély rögzítettsége miatt ép emberen is könnyen változtatja helyét, amit vizsgálati eljárásainkkal rendszerint jól kimutathatunk (pl. légzéskor, oldalfekvéskor). Nagyobb, esetleg igen nagy fokban megváltozhatik a szív helyzete, ha valamely betegségben az egyik mellkasfélben a rendesnél nagyobbá lesz a nyomás. Ilyenkor a mediasztinum mozgékonysága miatt a szív áthúzódik azon mellkasfélbe, amelyben kisebb a nyomás (pl. exsudatum pleuriticum vagy pneumothorax következtében a szív áthúzódik az ép mellkasfélbe). A zsugorodással járó féloldali tüdő- és mellhártyabetegségekben pedig a beteg oldalra húzódik át a szív. A rekesz állásával is változik természetesen a szív helyzete: ha a rekesz mélyen van, a szívtompulat is mélyebben kezdődik (emfi- zéma), ha pedig fel van tolva a rekesz, a tüdő nemcsak a pleuraszinuszból, hanem mindenünnen, tehát a szívről is visszahúzódik. A szív rögzítve ván a nagy ereken,, ezeknek megnyúlása tehát szintén megváltoztathatja a szív helyzetét. Aneu- rizma vagy az aortának ektáziája, amely miatt az aorta gyakran meg is hosz- szabbodik, rendszerint balra tolja el a szívet. A szívizmot kívül a perikardium zsigeri lemeze borítja, belül pedig az endokardium béleli, melynek mintegy nyúlványai, kettőzetes redői a billentyűk. A billentyűk a szívüregek határán vannak: a pitvarok és kamrák közt van a bal szívben a kéthegyű, a jobb szívben a háromhegyű billentyű, a kamrák és az azokból eredő nagy erek közt vannak a félholdalakú billentyűk. A nagy vivőerek benyílása helyén nincsenek billentyűk. A szív egyes részeinek elhelyezéséről tudnunk kell, hogy a jobb kamra odafekszik az elülső mellkasfalhoz (az abszolút szívtompulaton közvetetlenül) és hogy a szívnek ez a része nyugszik a rekeszen. A jobb kamra ezen helyzeténél fogva diffúz lüktetés keletkezik a mellkason és az epigasztriumban, ha a jobb kamra izomzata hipertrófiás. A bal kamra a mellkas elülső falától és a rekesztől távol, a jobb kamra fölött és mögött fekszik, úgy hogy élűiről tekintve a szívet, a bal kamrából csak egy keskeny sáv látszik. Csak a szívcsúcs, amelyet ép szíven mindig a bal kamra alkot, van közel a mellkasfalhoz, és ezért, bár keskeny tüdőréteg borítja, lüktetése többnyire jól tapintható. A bal kamra hiper- trófiáját tehát a csúcslökésnek emelő voltából ismerhetjük meg. A bal pitvar fenn és hátul, a jobb pitvar pedig jobboldalt fekszik, utóbbi alkotja a szívtompu- latnak jobb határát. A pitvarok kitágulásakor ezeken a helyeken nagyobbodik
