Herzog Ferenc dr. (szerk.): A belorvostan tankönyve 2. (Budapest, 1932)
Herzog Ferenc dr.: A szív és a vérerek betegségei
35 toól. így a nyugalomkor is fennálló tahikardia felesleges szívmunkát jelent, az a bradikardia pedig, amely izommunka végzésekor is változatlanul megmarad, ugyancsak káros, mert ritka szívverés mellett nehezebben fokozódhatik a percvolumen, ilyenkor ennek növelése csakis a szisztolék volumenének nagyobbodása által létesülhet. Ha például a kamraszisztoléknak száma percenként állandóan fele a rendes számnak (pl. kamraautomatizmuskor), akkor ahhoz, hogy a keringés meg ne változzék, minden szisztolének a kétszeres vérmennyiséget kell továbbítania, aminek következményét ilyen esetekben rendszerint „ könnyű kimutatni: a szív kitágul és hipertrofiássá lesz, mert csak így tudja elvégezni a nagyobb munkát, amely a lassú ritmus miatt reá háramlik. Az állandóan ritka és az állandóan szapora szívverés tehát már a ritmusnak ezen kóros volta miatt is kedvezőtlen a vérkeringés szempontjából. A tahikardia azonban még más módon is ronthat a keringésen. Míg a bradikardiában a szisztolék volumene, jóllehet a rendesnél nagyobb, elégtelenné válhatik és ez vezet sokszor keringészavarhoz, addig a tahikardia nemcsak a szívizom kifáradásához vezethet, hanem a szívnek diasztolés telődését is akadályozhatja. Hiszen az, hogy az időegység alatt mennyi vért juttat a szív az aortába, nemcsak attól függ, hogy milyen szaporák a szisztolék, hanem ezek nagyságától, tehát attól is függ, hogy a diasztole tartama elég hosszú volt-e ahhoz, hogy a kamrák teljesen telődhettek-e vérrel. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy a szívverés szaporaságának megváltozása elsősorban a diasztole tartásának megváltozásán alapul, hogy tehát tahikardia esetén főképpen a diasztole rövidül meg és csak kisebb fokban a szisztole, akkor érthetővé válik az, hogy igen szapora szívverésnél a diasztole nagymértékű megrövidülése folytán hiányossá válhat a szívnek telő- dése vérrel, ami a maga részéről is előmozdítja a keringészavar kifejlődését. De ezenkívül, ha igen szapora a szívverés, még más okból is szenvedhet a keringés. Ezt a körülményt először Wenckebach méltatta és „Vorhofpfropfung“-nak nevezte. Minél nagyobb a tahikardia, annál hamarabb követi a kamraszisztolét a következő összehúzódásnak pitvarszisztoléje és ha a szívverés eléri a 180-as szaporaságot, a „kritikus írequentiát“, akkor a pitvarszisztolék már az előző kamraszisz- tolék idején, ezeknek befejezése előtt keletkeznek. A kamraszisztole tehát még nem szűnt meg, s máris újból összehúzódott a pitvar. Ilyenkor a pitvarösszehúzódás nem sajtolhat vért a kamrába, tehát a vért az ellenkező irányban, a vénák felé préseli,, aminek igen szembeötlő jele a nyaki vénákon keletkező nagy és erős hullám. Mivel a pitvarszisztolék állandóan ezen kedvezőtlen időben keletkeznek, az ilyen 3*
