Herzog Ferenc dr. (szerk.): A belorvostan tankönyve 1. (Budapest, 1929)
Herzog Ferenc dr.: A légzőszervek betegségei
565 változás a tüdőkön nem támad, de az emíizémára hajlandósággal bírókon a hurut tünetei nem múlnak el teljesen, a tüdők tágulása sem szűnik meg a rohamok között teljesen, hanem lassanként egyre nagyobb fokban állandóan tágult marad a tüdő, az asztmához emfizéma csatlakozott. Eközben kiújulnak, néha halmozódnak az asztmás rohamok. A szíven is keletkezhetnek következményes elváltozások: jobbszív-hipertrófia és tágulás. Végül a beteg tápláltsága és erőbeli állapota is hanyatlik és szívelégtelenség folytán támadnak súlyos tünetek. Kórjóslat. Ha nem gyakoriak a rohamok és a roham után teljesen visszafejlődik minden tünet, a beteg sokszor teljesen meggyógyul, a baja a későbbi életkorban elmúlik. A másodlagos elváltozásokkal járó esetek kórjóslata természetesen sokkal rosszabb. A roham maga sohasem veszedelmes. Kórbonctan. A csekély számú megfigyelés szerint az ideges asztmában az elváltozás a kicsiny hörgőkre szorítkozik, az alveo- lusok épek. A finomabb hörgőknek hámja tapadós nyálkát választ el, a hámsejtek leválnak. A kis hörgők spirálos elrendeződésben megnyúlt hámsejteket tartalmaznak, amelyek nyálkába vannak beágyazva, a nyálkahártya bővérű, benne számos eozinofil sejt van csoportosan elhelyezve. A nagyobb hörgőkben levő nyálka olyan, mint a betegnek a köpete: tapadós és spirálokat is tartalmaz. Kóroktan. A kóroktan szempontjából külön tekintetbe kell vennünk az asztmára hajlandó egyént és külön azokat a körülményeket, amelyek az egyes rohamok kiváltásában részesek. Az asztmás hajlandóságban az öröklésnek határozottan szerepe van. Erre vonatkozó megfigyelések szerint a szülőn és gyermeken, közeli rokonokon, de több testvéren is észlelték az asztmát. A hajlandóság legfontosabb megnyilvánulása a nyálkahártyáknak érzékenysége; ugyanolyan érzékenység, mint amely a legtöbb ember orrnyálkahártyáján megfázással szemben ismeretes, ngyanolyanféle az. amely a bronlhusok nyálkahártyáján az asztmás rohamra diszponál. Az orr nyálkahártyáján sem mindig hideghatás az, ami a náthát kiváltja, sőt nem is tekinthető közvetetten hideghatásnak, ha az ember lába megfázik s az orrában támad a hurut. A hörgők nyálkahártyáján valamely reakció jön létre, amelyet hasonlítottak az anafilaxia tüneményéhez, ma helyesebben az „allergiás“ betegségek közé sorolják, éppen úgy, mint a csalánkiütést, amelyet egyes ételekben foglalt anyagok váltanak ki. Ezen felfogás szerint főképpen állati és növényi fehérjék, amelyek a táplálékkal vagy legfinomabb por („miazma“) alakjában belégzéssel kerülnek a szervezetbe, asztmás rohamot válthatnak ki. Egy betegemnek asthma nervosumán kívül gyakran volt urtikáriája és kétszer
