Herzog Ferenc dr. (szerk.): A belorvostan tankönyve 1. (Budapest, 1929)
Fejes Lajos dr.: Fertőző bajok
14 nyújthat az utólagos infekcióval szemben. A természetes úton szerzett immn- nosságnak ez az utolsó faja vezet át a mesterséges immunossághoz, még pedig ennek azon fajához, melyet aktiv immunosságnak nevezünk, aktívnak azért, mert a szervezet saját működésével nyeri a mentességet. A mesterséges immunosság aktiv alakja oly módon hozható létre, hogy a védendő szervezetet beoltjuk a fertőző virus csekély dózisával, legtöbbnyire valamely módon szelídített élő vagy elölt törzsével vagy termékével. Ezáltal tulajdonképpen beteggé tesz- szük a szervezetet, a „reakció", mely a beoltást követi (láz, elesettség, fájdalmas duzzanat az oltás körül stb.), tulajdonképpen nem egyéb, mint rendkívül enyhe lefolyású betegség, melynek árán a szervezet a tulajdonképpeni, súlyos infekcióval szemben mentességet nyer. A védőoltás céljára a kórokozó virus tehat csak oly alakjában alkalmas, amely a reakciós megbetegedés oly enyhe alakját okozza, hogy abból komoly betegség nem származhat s másfelől elégséges a védőanyagtermelés kiváltására. A himlőoltóanyag az oltott borjú himlős hólyagjából nyert nyirok; ezen állati szervezeten való átvitel a virulencia biológiai úton történő csökkentése. A kolera- és tifuszoltóanyag a koleravibrió, illetve tifuszbacillus hő útján elölt kultúrája, a veszettség oltóanyaga a beoltott házinyúl vírust tartalmazó agyának hígításával veszíti el nagy virulenciáját (Hegyes). Vincent eljárásával a tifuszbacillus éterrel elölt kultúrája használható oltóanyagként A kolera- és tifuszoltóanyag a hő útján (Haffkine-Kolle), Vincent eljárása a vegyi úton történő mitigálás módjai. Passzívnak nevezzük az immunosság azon faját, melyet azáltal hozunk létre, hogy a védendő szervezetbe már a kész, védelmet nyújtó anyagot visszük be. A védőanyagot valamely más szervezet aktiv immunozásával nyerjük és az illető állat vérsavójával visszük át. A passzív mentesség természetesen sokkal rövidebb ideig tart, mint az aktiv, mert a készen bevitt védőanyagok átalakulnak, megkötődve hatástalanná válnak, kiválasztatnak, míg az aktiv immunosság előidézte változás a szervezetben hosszú ideig termeli a védőanyagot. Az immunosság mibenlétének magyarázatára két fontos teória áll egymással szemben. A cellulár-teó'ria a szervezet fővédőerejét a mozgásképességü sejtekben, legfőképpen a fehérvérsejtekben keresi. Metschnikoff fugocitozis-tamx értelmében a szervezetet a fertőző csirával szemben a fehérvérsejtek védik meg, melyek a fertőzés helyén tömegesen jelennek meg, a baktériumokat magukba veszik, „felfalják“ s fermentjiikkel, a citazeval, azokat elpusztítják. A későbbi vizsgálatok a fagociták tanának jelentőségét tetemesen csökkentik. Bizonyos, hogy a baktérium felvétele a fehérvérsejtbe még távolról sem jelenli annak elpusztulását, ily fagocitált baktériumokból kultúrát lehetett készíteni, sőt ezek még virulenciájukat sem veszítették el. Másrészt bizonyos, hogy a „felfalt1" baktériumok mérgezik az őket magába záró fehérvérsejtet, aminek következtében az ily sejt gyakran szétesik. Ebben a körülményben található meg a kapocs a cehuláros és humorálos immunosság tana között, amennyiben ilyenkor a fehérvérsejtek hatóanyagai, fermentjei a savóba jutnak. Liebermann azonban kimutatta, hogy a vérsavó immunozó képességét a szervek sejtjeiből nyeri, illetőleg abból a folyamatból, amely a fertőzés hatása alatt bennök végbemegy. Jenárassik ugyanerre az eredményre jutott a szifilis tanulmányozása közben. Az általánosabb érvényességű humorál-teória az immunosságot a szervezet nedveinek, első sorban a vérsavónak preformált s a fertőzés hatására termelt védőanyagaiból magyarázza. Fodor József mutatta ki, hogy a vérsavó baktériumölő képességű. Ezenkívül a szervezet a parenterálosan, azaz az emésztőcsatorna kikerülésével (pl. a bőr alá, intravénásán, a savós űrökbe stb.) beléjutott idegen fehérjenemű anyag ingerére ellenanyagot, a bejutott anyagot
