Janny Gyula (szerk.): Dr. Balassa János összegyüjtött kisebb művei - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 25. (Budapest, 1875)
1842 - 3. A cs. k. közkórház IV. sebészeti osztályának évi jelentése az 1841-ik évben gyógykezelt betegekről a fontosabb kóresetek fölemlítésével
16 A cs. k. közkórház sebészi osztályán előfordult nevezetesb kóreseteknek rövid áttekintése. zítém. A czomb rendes hosszát s irányát visszanyeré — s ami ezen készülék főelőnye — a test minden mozgása közben a tartós nyújtás folytán meg is tartá. A végtag emeltebb elhelyezése következtében a dag gyorsabban apadt, úgy hogy 9-én a czombra alkalmazott papirkéregzsinde- lyeket összébb kellett szorítani. A beteg jól tűrte ezen kötést, melyen azonban időnként meglazulás vagy eltolódás miatt itt-ott segíteni kellett. E hó 23-án a kötés eltávolításakor a törvégek már összeforrva találtattak. A végtag, melynek hossza s iránya a rendesnek megfelelővé vált, 29-ig folytonosan a hintán maradt; a beteg a térdizületben még kissé meredt végtagját mind jobban nyujthatá, úgy hogy a kórházból teljesen gyógyultan távozhatott. 2. Baloldali rézsútos czombtörés. Breitinger Fanni, 27 éves, napszámosnő, erős testalkatú, szeptember 4-én építkezés alkalmával gerenda esvén bal czombjára, ez eltörött, mire a 91. számú kórszobára hozatott. A rézsúttörés a csont alsó harmadának közelében történt, hol a lágyrészek egyszersmind erősen megdagadvák. Másnap a Mojsisovics-féle készüléket alkalmaztam, mire a daganat rövid idő alatt, hideg borogatások igénybe vétele nélkül, csupán a függőleges helyzet folytán, leapadt. A rendkivül nyugtalan betegnél a kötés néhányszor félre- csuszván, azt mindannyiszor igazítni kellett; a betegnek ezen nyugtalan magaviseleté késlelteté némileg a gyógyulást. Habár október 8-án, midőn e kötést eltávolítám, a törvégeket teljesen egyesülve találám, mégis szükségesnek láttam új kötés alkalmazását, hogy a súly által eszközölt nyújtással a végtagnak rendes hossza mindaddig biztosittassék, míg a megkeményedett forrat az izmos egyén erősen nyilvánuló izomműködésének ellenállni képes leend.