Huxley Th. H.: Elemi Élettan (Budapest, 1873)

III. Előadás. A vér és a nyirk

64

itt. ELŐADÁS.

sithatjuk, ha a vért élenynyel cs szénsavval napfénynél hozzak érintkezésbe, úgy, hogy ezen vérjegeczek előállításának legkönnyebb útja, ha egy vércseppet napfényre kiteszünk, azt vízzel megnedvesítjük és néhányszor rá fajunk, hogy szénsavval érintkezzék. A vércsepp színe megvilágosodik, a mint a jegeczek abban képződnek.

10. Ha a kieresztett vér tiz vagy tizenöt perczig áll, a vérfolyadék többé nem látszik tisztának. Az akkor egy anyagnak, melyet r o s t on y á nak (fibrin) nevezünk, — nagy meny- nyiségíí rendkívül finom szálait mutatja, mely abból lerakodott, s azt minden irányban átszövi, egymással és a vérsejtekkel egyesülve, az egészet félig-kemény tömeggé ösz- szekötve.

Ezen rostonya-lerakódás a vércsepp megkeményedé- sének vagy alvadásának oka a második üveglemezen; de az alvadási jelenségeket, melyek igen nagy jelentőségűek, nem foghatjuk fel helyesen, ha csak a vérnek egy cseppjét tekintjük, s nem annak nagyobb tömegben való magatartását tanulmányozzuk.

11. Midőn közönséges érvágásnál a viszér gerelylyel megmetszetvén, bizonyos vérmennyiség tálban fclfogatik: az eleinte tökéletesen cseppfolyó ; de egy negyedóra múlva, gyakran felényi idő alatt is, két igen különböző részre válik el az, — egyik tiszta, sárgás folyadék, a másik veres mig félig kemény tömeg, mely a folyadékban fekszik, és felületén hala- ványabb szinfi és keményebb mint alsóbb részein.

A folyadék vér savó nak sa félig-kemény tömeg vér lepénynek neveztetik. És tisztán láthatjuk, hogy a vérlepény a vérsejteket tartalmazza, melyek valamely más anyag által összetartatnak ; és ezen utóbbi, — ha a vérlepény egy kis darabját mikroskóp alatt vizsgáljuk, — nem más, mint azon rostszeríí anyag, a ro stony a, melyet képződni láttunk a vér vékony rétegében. Tehát a vérlepény egyenértékű a vérsejtekkel, hozzáadva a vérrostonyát; míg a vérsavó, a rostonyájától és vérsejtjeitől megszabadult maradék.