Hőgyes Endre dr.: Emlékkönyv a Budapesti Királyi Magyar Tudomány Egyetem Orvosi Karának multjáról és jelenéről (Budapest, 1896)

Negyedik könyv. Az orvosi karra vonatkozó, jelenleg érvényben álló fontosabb törvények, szabályok és rendeletek - I. Az egyetem és az orvosi kar szervezetére, a tanárokra és tanulókra vonatkozó törvények, szabályok és rendeletek

868 TÖRVÉNYEK, SZABÁLYOK ÉS RENDELETEK. 11. §. Ha a megválasztott e méltóságot visszautasítja, és ha még rendes tanár, akkor oly eljárás követendő, mint hasonló esetben a dékánválasztásnál, a felebbezés az oktatásügyi ministerhez történik. 12. §. Az akadémiai hatóságoknak minden tanévre való megválasztása a múlt tanév utolsó havában történik, és a választás eredménye, valamint az arra vonatkozó jegyzőkönyv is a ministeriumhoz azonnal felterjesztendő. A ministerium által megerősített új akadémiai hatóságok a tanév kezdete előtti nyolcz napon lépnek hatályba, belépésökig az előbbi hatóságok működnek ; az ünnepélyes székfoglalás, ahol ilyen szokásban van, a tanév kezdetével történik. 13. §. Hátráltatás esetében a Rector a Prorector által, a Dékán a Prodékán, ez pedig az idősbik tanár által helyettesíttetik. 14. §. A tanártestület dékánjának elnöklete alatt vagy határozott időkben, vagy ö általa rendkívüli ülésekre egybehiva, közvetlenül minden tanulmányi és azon kari ügyeket intézi el, melyek nem az egyetemi tanács tiszti körébe tartoznak. A tanári testületnek ügyelnie kell, hogy a tantárgyak kellően képviselve legyenek, és hogy a hézagok kipótlása végett a ministeriumhoz a javaslatok fel­terjesztessenek: Azon kell lennie, hogy a leckerend úgy legyen összeállítva, hogy a tanuló­nak lehetségessé tétessék az egyetemen töltendő idő alatt minden fő tárgyakat, és pedig rendes tanárnál, hallgatni. 15. §. Minden tanár, ki a testületnek tagja, köteles az ülésben megjelenni vagy elmaradását kimenteni. Az elmaradás okának elfogadása felett a tanári tes- tület, vitatkozás nélkül, határoz. A határozat a jegyzőkönyvbe bejegyzendő. Ha valamely tanár három gyűlésről egymás után — vagy egyáltalán gyakran elmarad, s a tanári testület mentségét nem tartja igazoltnak, akkor a dékán köteles öt irásbelileg megjelenésre felszólítni, s ha ez eredménytelen maradna, az egyetemi tanácsnak feljelenteni. Ha még ez sem használna, az egyetemi tanács tegyen jelen­tést a ministeriumhoz. 16. §. Döntő határozatra a tanárok felének jelenléte szükségeltetik. Oly tanácskozási tárgyak, melyek közvetlenül valamely tanszéket érdeklenek, az illető tanárral előre közlendők. 17. §. Minden év végén a dékán valamennyi tanárt, magántanárt, és — szorosabb értelemben vett — tanítót általános gyűlésre meghívja, melyben valamennyi jelenlevőnek tanítást és fegyelmet illető óhaja, ajánlata megvitatandó. Ezen gyűlés jegyzőkönyve felett a tanári testület egy következő gyűlésen véle­ményt ad. Jegyzőkönyv s vélemény azután a ministerium elé terjesztendök. 18. §. A dékán állása a tanártestülettel szemközt ugyanaz, mi az újabb ren­deletek értelmében az igazgatóé volt. Nevezetesen felelős mindazon törvények és rendeletek végrehajtásáért, mik a tanulmányi ügyet illetik; köteles tehát ezek végrehajtására felügyelni, az előforduló hiányokra figyelmeztetni, — és szükség

Next

/
Thumbnails
Contents