Hőgyes Endre dr.: Emlékkönyv a Budapesti Királyi Magyar Tudomány Egyetem Orvosi Karának multjáról és jelenéről (Budapest, 1896)

Harmadik könyv. A budapesti kir. magy. tud. egyetem orvosi kara a milleniumkor 1895/6-ban - Második fejezet. A budapesti k. m. tud. egyetem orvoskari tanszékeinek intézetei és klinikái 1895/6-ban

TÖRVÉNYSZÉKI ORVOSTANI INTÉZET. 643 Korábbi időben törvényszéki vegytani előadásokat dr. Fellet ár Emil is tartott, a melyeket azonban később beszüntetett. A hallgatóság érdeklődése ezen két külön előadási csoport iránt nem olyan kielégítő, mint a milyen a törvényszéki orvostan szempontjából kivánatos volna. A tanszék jelen vázlatos története jórészt tükörképe a hazai törvényszéki orvosi ügynek is; s az olvasó bíráló méltatását bizonyára nem fogja elkerülni sem a hosszú pangás és az utóbbi időbeli gyors fejlődés közötti feltűnő külömbség, sem ezek okainak fürkészése. E tekintetben pedig nem elég csak az orvostermé­szettudományok általános fellendülésére s a jogélet modem átalakulására utalni ; mert hiszen ezen hanyatlás a szomszéd Ausztriában és -Németországban feltűnő disharmoniával, épen a törvényszéki orvostan egyik legfontosabb alapszakmájának, a kórboncztannak magasra fejlődésével esik egybe; holott Francziaországban és Angliában ezen processust nem találjuk. — Orvosi karunk alapítójának, a dicső emlékű Mária Teréziának, a szó igaz értelmében valóságos tanácsosa, Van Swieten volt karunk keresztapja s tudományosságunk forrása — különösen orvosiakban — hosszú időn át Bécsből és Németországból táplálkozott. Bécsre nézve pedig legyen elég a törvényszéki orvostan pangására nézve emlékezetbe hozni a tanszéktől búcsúzó néh. Dlauhynak elegikus hangú beszédét. A törvényszéki orvostani tanszék ezen fellendülése legyen egyik hálaoszlopa a tananyagot szolgáltató Pauler Tivadar, egyetemünkön a büntetöjogtan tanára, mint igazságügyi minister és az intézetet építő Trefort Ágoston közoktatásügyi minister el nem múló emlékének. De legyen egyszersmind becsben emelkedő záloga az elismerésnek az orvostanári testület tagjai iránt, a kik a tanszéken kívül is évtizedek hosszú során, hazafias buzgalommal teljes társmunkásai voltak a tör­vényszéki orvostani tanszéknek és a hazai tövényszéki orvosi ügynek. Af orvoskari tanári testület már a tanszék születése előtt bölcs előre­látással vette gondjába a törvényszéki orvostant, a midőn 1778-ban igazságszolgál­tatási és emberiségi tekintetben ezen felette fontos ügyben a hatóságoknak czélszerűbb eljárásra való utasítását, az orvosszakértök igénybevételének eszköz­lését, s a már régebben kidolgozott szabályoknak végrehajtását felsőbb helyen sürgette; mire 1780-ban a hatóságokkal csakugyan közöltetett is kivonatban az 1770-diki általános egészségügyi szabványnak az orvosok, sebészek, gyógyszerészek és bábák működésére vonatkozó része. De maga testületileg is elindult a szakértő felelősségteljes pályáján, s 1779-töl kezdve orvosrendöri és közegészségi és 1782/3-tól kezdve orvostörvényszéki kérdésekben elvállalta és no éven át i8qi-ig hazafias buzgalommal teljesítette is a felülvéleményezés nehéz tisztét. Ezen 110 év alatt azt öt megkereső közigazgatási hatóságnak 48 2 szakvéleményt és felülvéle- ményt (1861/2-ig) és a bíróságoknak i4i g törvényszéki orvosi döntő véleményt 41*

Next

/
Thumbnails
Contents