Hőgyes Endre dr.: Emlékkönyv a Budapesti Királyi Magyar Tudomány Egyetem Orvosi Karának multjáról és jelenéről (Budapest, 1896)

Harmadik könyv. A budapesti kir. magy. tud. egyetem orvosi kara a milleniumkor 1895/6-ban - Második fejezet. A budapesti k. m. tud. egyetem orvoskari tanszékeinek intézetei és klinikái 1895/6-ban

598 FOGÁSZATI INTÉZET. orvosok és orvosnövendékek számára — mint a 4520/1889. sz. a. kiadott minisz­teri rendelet kívánja — tartatik; az utóbbi már a speciális fogorvosi kiképzést kereső orvosok számára szolgál. Ez utóbbi cyklus kibővítése conservativ műtéti gyakorlatokra szánt órákkal és intézkedésekkel, valamint az odontotechnika előadása és gyakorlatával, nemkülönben mütönövendékek felvétele és bizonyítványnyal való ellátása képezik azon hiányokat, melyeknek pótlását a fent idézett 9447/1891. sz. min. rendelet kilátásba helyezte. Nehogy azonban ezen késedelmezö közoktatási kormányzati intézkedések egészen eltereljék az orvosokat egyetemünktől — Bécsbe és Németországba: a klinika igazgatója saját hatáskörében intézkedett assistensi cursusok tartásáról,, melyek az említett hiányok pótlásáról ideiglenesen, magánúton és a mennyire kivihető, gondoskodjanak. Az előadások klinikai rendszerben folynak, de a systematicus előadások sem szorulnak háttérbe. Ha a specialista-kiképzés — mint tervezve van az orvosi facultas és a köz- oktatásügyi kormányzat által — rendezést nyer, akkor a fogászat tanítása egye­temünkön tökéletesebb alakban fog végbemenni, mint bármely más tanítási rend­szer mellett az a külföldön történik. A tanszék jelenleg ideiglenesen a gazdasági hivatal épületének (orvoskari telep) II. emeletén van elhelyezve és áll: egy conservativ műtét- és egy tanteremből, egy laboratóriumból és egy narcosis-szobából. Az intézet beosztása és felszerelése a mel­lékelt tervrajz magyarázatából tűnik ki. Az utolsó 10 évben évenként átlag i3z beiratkozott hallgató érdeklődött a fogászat iránt. Az utolsó 4 év kimutatása szerint a hallgatóság száma i52, a bete­gek száma 4187, a kezelések száma pedig 7548 volt átlagban évenként. I. Lépcső. II. Előtornác^ : 1. padok, 2. szájmosó. III. Folyosó (váróhelyiség), 1. pad. IV. Conservativ műtőterem : 3. mütöszék, 4. műtőasztal, 5. asztal (száraz műtéti gyakorlatokhoz), 6. asztal (jegyzőkönyvnek), 7. mosdótál, 8. állvány (ábrák­nak), 9. fúrógépek, 10. szekrény (gyógyszereknek), 11. kályha, 12. székek. V. Narcosis-sfoba: 3. mütöszék, 4. műtőasztal, 7. mosdótál, i3. könyvszek­rény, i4. altató-készülék, 2. szájmosó, i5. nyugágy, 16. szekrény (műszerek, kellékek). VI. Kép-kamara: 17. szekrény (irományoknak), 18. jégszekrény, 19. állvány. VII. Tanterem: 3. mütöszék, 4. műtőasztal, 7. mosdótál, 2. szájmosó, 20. szekrény (pathologiai gyüjteménytár), 21. asztal (jegyzőkönyvnek), 22. falitábla,. 23. górcsövészeti asztal, 24. szekrény (górcsövészeti készítmények, górcsövészeti kel­lékek, kézikönyvtár), 25. szekrény (koponya-gyűjteménytár), 26. korlát, 12. székek hallgatóság részére, 27. álló padok hallgatóság részére.

Next

/
Thumbnails
Contents