Hőgyes Endre dr.: Emlékkönyv a Budapesti Királyi Magyar Tudomány Egyetem Orvosi Karának multjáról és jelenéről (Budapest, 1896)

Második könyv. A budapesti k. m. tud. egyetem orvosi karának kormányzatában, továbbá tanítói és tudományos életében felmerült fontosabb események átnézetes összeállításban - Első fejezet. Az orvosi kar tanszékei rendszeresítésének chronologikus sorrendje

Az orvosi kar felállítása óta összesen tehát 46 külön tanszék lett rendszeresítve. A kar első berendezése alkalmával öt tanszék volt, ezekhez később, különböző időkben, különböző új tanszékek jöttek, részint pedig a meglevő tanszékeken cumulative előadott tárgyak szá­mára külön tanszékeket állítottak fel, az egyes tudományágak fejlődése által provokált szükségességhez képest. Elénkebb változások voltak a tanszékekben mindjárt II. József császár alatt, az ő nagy jelentőségű reformjai folytán; folytonos fejlődés észlelhető a tanszékek felállításában azután 1817/8-ig. Absolut pangás mutatkozik a kari direktórium idejé­ben; alig valami változás a német uralom kezdetén. Elénk változások voltak a kiegyezés után, a hetvenes évek folyamán, Trefort minister alatt. — Egyes tanszékek idő folyamán megszűntek és kihaltak, vagy egészen más tanszékké változtak át; különösen a sebészeti tanfolyam megszűnése alkalmával, továbbá i849/5o-ben az új egyetemi szervezet­ben a chemia, természetrajz, botanika a bölcsészetkar’noz menvén, az orvoskari tanszékek száma megkevesbbedett. Legjelentősebb változások támadtak a 7o-es évek folyamán, a midőn részint az orvostanhallgatók meggyarapodása miatt, részint a sebészeti tanfolyam egyes tanszékeinek az orvosi tanfolyam szükség­leteihez átalakítása folytán a főbb tárgyakból paralell tanszékek emel­tettek. TANSZÉKEK RENDSZERESÍTÉSÉNEK SORRENDJE.

Next

/
Thumbnails
Contents