Hoppe-Seyler, Felix: Az élet- és kórvegytani elemzés kézikönyve - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 29. (Budapest, 1876)
III. Szakasz. Az egyes szerves és szervetlen alkatrészek összetétele, sajátságai és kimutatásuk módja - 2. Szerves anyagok vagy szénenyvegyületek
66 Kén fölismerése. nátronnál és mintegy félannyi légenysavas nátronnál elegyítjük ; ezután porczellántégelyben (vagy jobban ezüsttégelyben) kevés légenysavas nátronnál maró kálit olvasztunk meg, a fönnti elegyet lassankint a megolvadt keverékhez adjuk és vele odább hevítjük mindaddig, míg az egésznek színe megvilágosodik és szenes részek benne többé nem láthatók. A kihűlt anyagot ezután vízzel és végül kevés sósav segélyével hengerüvegbe viszszük, sósavval vigyázva túltelítjük, ezután (ha porczellántégelyben olvasztottuk, akkor porczellán- csészében) bepároljuk, a szilárd maradékot vízben és kevés sósavban föloldjuk, szürlézzük és a folyadékhoz nehány csöpp clilorbarium- oldatot adunk. A létrejövő zavarodás vagy a finom, vízben oldliatlan csapadék létrejötte (kénsavas barium) a kérdéses vegyidet kéntartalmát bizonyítja. Önként érthető, hogy az ezen vizsgálathoz használt maró halinak kénsavmentesnek kell lennie (v. ö. 28. §.). Ezen leírt módszeren kívül a szerves anyagok kéntartalmának kimutatására több más mód is alkalmazható, melyek valamennyien egyúttal mennyileges meghatározásul is szolgálhatnak. Geuther1 szerint a kérdéses anyagot platinliajócskában égetjük el, melyet két lábnyi hosszú üvegcsőbe dugunk és két oldalról 10 rész sziksó és 1 rész salétromból álló elegy rétegével veszünk körül; az elégetésnél kezdetben levegőt, utóbb élenyt szívunk át a csövön. Ezen módszer könnyű kivihetőségű és pontos eredményeket ad. Ezenkívül különösen czélszerű még Carius2 módszere, melyet Külz 3 is igen ajánl, továbbá Otto 4 módszere; mindezeknek leírására azonban e helyt nem terjeszkedhetünk ki. Schoenn 5 szerint a szerves vegyületekben a ként úgy is mutathatjuk ki, hogy a porrá tört anyagot vékony falú, alul zárt üvegcsőbe teszszük és kaliumdarabkát dobunk hozzá, úgy, hogy az a szerves anyaggal minden oldalról érintkezzék, ezután pedig az egészet izzásig hevítjük. Az izzított tömeget lehűlés után savtartalmú vízbe öntjük, hol az kénköneget fejleszt; vág}' pedig nitroprussid- natriumoldattal hozzuk össze, mely kémfém jelenlétében ibolya színt ölt. 1 Zeitsclir. für Cliem. 1865. 347. 1. 2 Bér. cl. deutschen Gesellscli. III. 697. 1. 3 Arch. f. Anat. und Physiol. 1872. 98. 1. 4 Annál. Chem. Pharm. 145. köt. 25. 1. 5 Zeitsclir. f. annal. Chem. VIII. 52. 1.
