Hollaender Hugo dr.: A malaria elterjedése Magyarországon (Budapest, 1907)

I. Rész. A malaria topografiája Magyarországon - III. Duna-Tisza köze

Duna—Tisza köze. kos, magas fekvésű, addig a szóbanforgó területen oly talajminőséget és fekvést tapasztalunk, amely bővebb csapadékok és folyóáradásokra huzamosb életű álló­vizek, mocsarak, süppedékes, zsombékos helyek képző­désével reagál. A Jankovác községből kiinduló endémiának eredő forrásait is sikerült felfedezni azok­ban a községrészekben (Szakáll-féle szállás, a kis és nagy Sömlék), amelyeknek lakói minden esztendőben, a környező állóvizek elmocsarasodása idején pontosan megkapják a váltólázat. Oly arányokat persze ma már sohasem ölt a járvány, mint az elmúlt hetvenes évek elején, amikor a község orvosának, Dr. Holländer Adolf úrnak elbeszélése szerint, a szántóföldeket a Tisza-ára- dások folytán víz borította és alig volt oly család, amelynek váltólázas betege ne lett volna, sőt a község legexponáltabb tájain lakó családoknak apraja-nagyja szenvedett benne. Sűrű-szórványos váltóláz-betegedések gyakorta mutatkoznak Kisszállás község környékén is, különösen a Kápolna, Tüskös és Sömlék nevezetű majorok területén. — Szórványos váltóláz: betegségek a járásnak kedvezőbb helyzetű községei közül leginkább Kunbaján fordulnak elő, melynek közvetlen közelében nagyobb mocsár terül el, a belterületén pedig több utcában állóvizek panganak, amelyek eltüntetése a legmelegebb hónapokban bekövetkező párolgásra van bízva. Az említett nagy mocsár környékén nyáridőben roppant sok a szúnyog, úgy hogy a közelben elterülő szőlőkben a munkásnép sokat szenved tőlük. A hideg- lelési esetek megjelenése időben összeesik e szúnyogok legnagyobb elterjedtségével. Egy erre vonatkozó érdekes megfigyelést olvasunk I)r. Rényi József kunbajai körorvos úr jelentésében. Az 1900. év nyara elején a köznép szokatlanul sokat szenvedett a szúnyogoktól. A mezei munkások panaszkodtak, hogy a néhány nap óta fennállott északnyugati szél a Duna felől roppant sok szúnyogot sodort a község határába. E hír vétele után alig két hét múlva mintegy járványszerűen lépett fel a malaria. (Lásd a II. rész 2. fejezetét.)

Next

/
Thumbnails
Contents