Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)

Hulló csillagok

HULLÓ CSILLAGOK.

Világok vesznek, világok lesznek.

Az a kicsi világító pont, mely tiszta éjszakákon égboltozatunkon olykor felragyog, s gyors haladással végig sikamlik a firmamenten, fényes vonallal írva be az útat, melyen áthaladt, a hullócsillag: az is egy külön önálló világ, melynek pályája elérte a végső czélt.

Nem kell azonban gondoluunk, hogy ezek a hulló csillagok, azért mert csillag a nevök, természetökre vagy nagyságukra egyenlők azokkal az égitestekkel, melyeket évezredek óta szemlél az emberiség. Az cghlt csillagai nem hullnak le soha. A Gönczöl-Szekér, vagy a Kaszás csillagai teljes számban vannak meg mai napig is úgy, a hogy azokat néhány ezer év előtt őseink szemlélték valahol Ázsia sivatagán, vagy a hogy egyáltalában az első gondolkodó lénj’, az első ember őket látta valaha. Lehetetlen dolog, hogy azok