Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)

Örök mozgás

24

levegőn kívül fekvő, s a nagy világtért betöltő leb is, melyet keresztűl-kasúl szeldesnek a fény hullámai, mozognak magok az állandóság örök jelképei, az «álló» csillagok.

Minden mozog. Örök, szakadatlan mozgás uralkodik a világ fölött. S ez a mozgás lényegileg egy és ugyanaz. A mint egyik nyilatkozása átalmehet a másikba, s a hangból lehet fény, vagy a helyváltozásból meleg, úgy a kagyló száz év alatt néhány ölet tevő, s a fényhullámnak minden másodperczben félszázezernyi mérföldet tevő mozgása között sincsen különbség. Még a sebességre nézve is csak látszólag van. Mert hiszen a sebesség különbsége mindössze abban állana, hogy egyik mozgás hamarébb érne ezél- hoz, mint a másik. A természet örökkévalósága pedig nein ismeri, mi a később, vagy mi a korább. Egy-egy fényhullám, mely millió és millió év előtt indult el útjára, a mindenségen át útazni fog az évek milliónyi milliójáig, de meg nem szűnik, el nem enyészik soha. Az évek eme száma, vagy mondjuk inkább az örökkévalóság tartama mellett az nem különbség, hogy valamely helyre ma érkezik, vagy csak holnap. Az égitestek mozgása is örökkön örökké fog tartani; az ő útjoknak nincsen vége. A tárgyak apró részecskéinek, tömecseinek rezgése nem szűnik soha. Maga a tárgy veszendőbe mehet, de ki