Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)
Örök mozgás
22 galomra» tétettek, azonkívül ezen mozgásunknak középpontja is magával ragad. A nap sem áll az égen. 0 maga is mozog, egy eddig általunk ismeretlen középpont körűi, s magával viszi útjában mindazon égi testeket, melyek rendszeréhez tartoznak, tehát a mi földünket is. A nap is mozog, hiába alkotta azt magának az emberiség a változatlanság és mozdulatlanság mintaképe gyanánt. Sőt magok az álló csillagok is, melyeknél mozgást kimutatni a legélesebb látás sem képes, s melyeket évezredek embervilága ugyan abban a helyzetben látott mint mi: nem mozdulatlanok. A négyezer év előtti korból chinai és egyptomi emlékek maradtak reánk, melyek a Gönc-zöl- Szekeret vágj1, az Oriont ugyanoly alakkal tüntetik fel, mint a minőnek mi ismerjük; őseink Ázsia térségein a Vezércsillagot és a Sereghajtót ép ott látták, hol jelenleg a tudomány által Haty- tyúnak nevezett csoport csillagai láthatók, és mégis azok millió és ezer millió mérföldekre menő mozgásokat végeztek azóta. A tudomány, hatalmas műszereire támaszkodva, kimutatta, hogy voltaképeni álló csillag nem létezik. Mindannyi mozog. Azonban mindannyi oly messze esik tőlünk, hogy e mozgások évezredek alatt is látszólag oly kicsiny határok közé maradnak szorítva, hogy szabad szemmel helyváltoztatásukat észre venni nem lehet. Pedig a sebesség, melylyel
