Hoitsy Pál: A nagy természet s a kicsiny ember (Budapest, 1883)

Újabb találmányok

később geographini helymeghatározások végett. A mikor a távíró kulcsa egyet-egyet koppant, olyan különös volt azt tudni, hogy társunk keze, ott a messze fekvő helyen ép abban a pillanatban nyomta meg a maga távírójának a kulcsát. Mikor a vizsgálatokra került a sor, közvetlen jeleket adott, ha egy-egy csillag távcsőjének pókháló szálai előtt elhaladt. Csak egy pillanatig tart ez a tünemény, s mi a nagy távolból tanúi lettünk

ennek a pillanatnak. Tudtuk, hogy íme most fu/

tott át távcsövén a csillag. Es mikor a napi munkának vége lett, barátságos üdvözlésekkel kívántunk egymásnak jó éjszakát, mintha, nem is ezer mérföldnyi távolság feküdt volna közöttünk.

Alig, hogy szélesebb alkalmazást nyert a telegraph, s megszületett testvére a telephon. Amaz jeleket visz át egyik helyről a másikra, ez magát a hangot viszi. Amott a szavakba öntött gondolatnak a kéz közvetítésére van szüksége, hogy érthető legyen a jel, itt magát a kimondott szót veszi röpke szárnyára a villamosság, s a neki sajátos gyorsasággal viszi tova. Amott megértjük társunk jeleiből annak gondolatát, itt meghalljak magát a hangját is, sőt még a haughordozást is, akár csak közelünkben lenne.

Mióta tudva van, hogy a hang — akár emberi szó, akár más legyen származási kútfeje — nem egyéb mint rezgés, tehát a mozgásnak égjük