Farkaslaki Hints Elek dr.: Az őskori és ókori orvostudomány (Budapest, 1939)
II. rész. Az ókori orvostudomány - A zsidók orvostudománya
ZSIDÓ ORVOSTUDOMÁNY. 89 előtti és utáni századokban virágzott orvosi tudásukat az Ótestamentumban találjuk lefektetve. A későbbi időkben kifejlődött egészségügyi tudásukat a Talmudban fedezhetjük fel, mely sokáig csak élőszóban és kevés elszórtan található írásos emlékben szállott nemzedékről nemzedékre. A zsidóknál általában azok a betegségek voltak ismeretesek, amelyeket Egyiptom és Mesopotámia orvosai ismertek. A haemophyliáról először ők tesznek említést; az elmebetekségek- ről több helyen találunk vonatkozásokat a Bibliában és a Talmudban. Pl. Dávid király hárfa hangjaival csillapítja az őrült Sault, kinek betegsége melancholia és dühösség váltakozásában állott. Ugyancsak Dávid elmeháborodást szimulált: ,,A kapu és ajtó között futkározik, mialatt szakálla orrváladéktól tajtékzik,’1 hogy ezáltal megmeneküljön Akis király haragjától. A zsidók az elmebajokat Isten büntetésének tekintették s a gyógyulást úgy fogták fel, hogy az illető levezekelte bűneit. Bonctani tudásuk nem volt, mivel vallásuk tiltotta még a halott megérintését is, még inkább a boncolását. Leginkább még a csont-tant ismerték a temetőkből kikerült csontok révén. Akiba szerint a női csontváz 253 darabból áll. (Krause újkori anatómus szerint 255-ből.) Ennek megfelelően élettani ismereteik is csak spekuláción alapultak. Pl. Johana rabbi szerint a máj a mellkasban helyezkedik el és a harag székhelye. Az epét az ötödik borda termeli, amely a nevetés székhelye. A vese egyik szerepe a tanácsadás; a szívé a vizsgálódás. A gyomorból indul ki az alom, a csontból a láz. Természetes, hogy ilyenszerű élettani elképzelések mellett orvostudományuk alapja gyenge bázisra volt építve. Természettudományi alap nélküli megfigyelés és tapasztalat csak a tünetek gyógykezelését engedte meg anélkül, hogy a betegség lényegébe behatolhattak volna. A rabbik voltak az elsők, akik felismerték, hogy a betegségek csak külső tünetei a belső elváltozásoknak. (E megállapításra a római népnél Galenos jött rá.) Inkább a sebészeti beavatkozások és a gyógyszerkezelések azok, amelyekkel eredményeket érhettek el. Salamon király idejében a zsidók sebészeti tudása igen kevés volt. Ugyannyira, hogy még a sebesült királyokat is sorsukra bízták. A babyloni fogság után ez a helyzet megváltozott és épen a sebész-orvosok szereztek maguknak hírnevet. A sebeket kiszívták gyógyítás céljából, azután borral mosogattak, melynek az ottani 20 százalék körüli alkohol tartalma már fejtett ki dezinficiáló hatást. A sebet kézzel megérinteni nem volt szabad, mivel ,,a kéz gyul90. ábra. Körülmetélés a Jacques Rosenthal gyűjteményből Brunns után.
