Farkaslaki Hints Elek dr.: Az őskori és ókori orvostudomány (Budapest, 1939)
II. rész. Az ókori orvostudomány - A görögök orvostudománya
144 A GÖRÖG IRODALOM. Cinikusok. Diogenes. Aristippos. Stoikusok Plato. Irodalom. különböző irányú iskolák keletkeztek. Iskolájának egyrésze a benső, lelki szabadságot hirdette, mint legfőbb jót és szabadulni akart minden emberi köteléktől: az állami, nemzeti, házassági kapcsolattól; egyúttal megvetette az élet hiúságait, hogy azok ne uralkodhassanak az emberen. E cinikus eszményt Diogenes testesítette meg. Aristippos szerint az emberi életben egyetlen pozitívum: az érzelem; tehát azért kell élni. Azt hirdette, hogy: „boldog az, akinek minden pillanata gyönyörrel teljes.“ Sokrates iskolájának másik hajtását a stoikusok képviselték, akik az erkölcsös életről, a nyugalomról és emberi méltóságról elmélkedtek. Az ókor legnagyobb filozófusának, Platónak alig van érintkező pontja az orvostudománnyal és természettudománnyal. Szerinte minden elemnek meg van az atomformája. Pl. a tűznek a pyramis, a földnek a gömb, a levegőnek az oktaéder, a víznek az ikosaeder, az éternek a dodekaéder, stb. Nézete szerint a fej a lélek szerve; a törzs alacsonyabb rendű, melynek értékesebb felében van a szív (a bátorság szerve), amely a diaphragma útján van elválasztva a vegetatív szervektől. Azt tartotta, hogy a máj az álomlátás szerve, az álomról azt képzelte, hogy következtetést nyújt a jövőre. Az állatokról azt hirdette, hogy az ember lelkének elkorcsosulása révén jöttek létre. stb. Ezen példákból is láthatjuk, hogy Plátó természettudományi felfogása igen primitív volt. Ő inkább a lelki világ, a gondolkozás, a társadalmi élet, az emberi jog és kötelességekről elmélkedett. Bölcseletük eredményét azonban már nem a görögök aratják le, hanem a rómaiak, akik az ő filozófiájuk alapján építik ki a jogbölcseletet és a római jogtudományt A görög filozófiára jellemző volt az, hogy már korán nem az egyesek, hanem az összesség közkincsévé vált. A filozófia a görög ember útmutatójává, az élet nyomorúságaiban irányítójává vált és helyettesítette a vallást. Irodalmuk, költészetük, filozófiájuk ma is alapját képezi a kultúrának. Első és legnagyobb költőjük Homeros Kr. e. 1000 körül alkotta meg az Iliászt és Odisszeát; Sappho és Alkaios 700 körül szerezték költeményeiket. Perikies korában írják költői műveiket Sophokles, Pindaros, Aristophanes, stb; a történetírók közül Herodotos Thukydides. A logika, a tanításnak intézményes módja, a mathematika, a geometria őnáluk alakult ki és foglaltatott rendszerbe. Mindezen fentebb vázolt tények bizonyítják, hogy Görögországban igen magas volt a kultúra. A hadvezérek, a városépítő politikusok, szobrászok, a bölcselők, a matematikusok mutatják a kultúra oly magas fokát, amelyet csak a mai fejlett kultúránk tudott túlszárnyalni. Ezzel a magas kultúrájukkal lépést tartva fejlődött az orvos- tudományuk, sőt azt is mondhatjuk, hogy az orvostudomány fejlődésével karöltve haladt filozófiájuk és kultúrájuk. A görög aritmetika és geometria Pythagoras-sal vette kezdetét, aki Kr. e. 565-ben már az egész kozmosz törvényeinek matematikai szabályokba való tömörítésével foglalkozott, megállapította, hogy a föld gömbölyű.