Farkaslaki Hints Elek dr.: Az őskori és ókori orvostudomány (Budapest, 1939)
II. rész. Az ókori orvostudomány - A japánok orvostudománya
Orvostudomány a középkorban. A nö- helyzete. hiszen elkülönítették a ragályos betegeket, súlyt helyeztek a tisztaságra, a kellő alvásra, munkára, diétára, továbbá az öltözködésre, lakásra, valamint a nemi higiénére, a szoba-tornára, amikor a gyakorlat közben mély lélegzetvételeket kellett végezni. Az ezt követő 200 esztendőben igen sok japán orvostudományi munka látott napvilágot. Ezek jórésze a gyógyszerrendelésre helyezte a súlyt. A könyvek már foglalkoztak a tüdő, a belek, a bőr, a szem, orr, fül-betegségekkel, sebészettel, szülészettel, nőgyógyászattal, sőt higiénével is. A japán orvostudományban nagy szerepet játszottak a babonák, amulettek, varázslatok épúgy, amint azt a kínai orvos- tudománynál is láttuk. A kettő között a különbség az, bogy a japánoknál az akkori orvostudományban nem a forma volt a döntő tényező, hanem a megfigyelés, a tapasztalat, a józan ész. 1334 után (kb. Nagy Lajostól Mátyásig terjedő időben), mint nálunk Európában, Japánban is oligarchák kezébe került a hatalom. Udvaraikban fellendült a művészet, az irodalom és orvos- tudomány. Ebben a korban, amikor állandóvá váltak a belhábo- rúk és minden épkézláb embert harcba szólítottak, a harcra nem képes emberek magukat az orvostudománynak szentelték és előszeretettel éppen a sebészetet és a sebkezelést sajátították el, hogy indirekte szolgálhassák hazájukat, A nagy politikai és gazdasági fellendülés magával hozta a kultúra és orvostudomány fejlődését is. Ez időben az orvostudományban a pneuma és a hőmérséklet játszották a legnagyobb szerepet, de az orvosok figyelme kiterjedt a betegek konstituciójára is. A betegségeket két csoportra osztották; 1.) belsőkre, melyeknél a betegség okozóját a vér megváltozásának tulajdonították és 2.) külsőkre, melyeknél a betegségeket külső behatások eredményének tartották. E korban már ismerték a maláriát, a dysenteriát, az ascitest, a gyomorgörcsöt, a kolerát, a vizelet különféle betegségeit, a tachycardiát, epi- lepsiát stb. E betegségek szimptomáit helyesen írták le, de mivel a betegségek lényegét nem ismerték, gyógykezelésük inkább tüneti volt. Az 1500-as évekig terjedő időkben orvostudományuk lényegesebb előhaladást nem tett és az ezen időig megjelent orvosi könyveik főleg kazuisztikát tartalmaznak. A japán szülészeti tudomány kezdete a mitológiáig nyúlik vissza. A legelső adatokat legendáikban, és vallásukban lehet megtalálni és azok babonás misztériumba vannak burkolva. Már az ősidőkben élő japán nő, ha gyermeket óhajtott, ott térdepelt le, ahol kevéssel előbb gyermek született. A japán nő korán ment férjhez, sokszor 14-ik évében. A nő megbecsülését bizonyítja az, hogy bár a japánoknál a házasságot legtöbbször csak bizonyos időtartamra kötötték, mégsem fordult elő, különösen gyermekszületés után, hogy a házastársak elváljanak. Sőt a későbbi időkben, amikor a prostitúció annyira elterjedt, hogy kb. 20.000 örömházban félmillió gésa szolgálta e célt és ugyanannyi asszony titkosan foglalkozott azzal, nem tekintették őket becsA KÖZÉPKORI JAPÁN ORVOSTUDOMÁNY,
